Az a nagy harci helyzet, hogy a beül tett kis kütyü itt a szívem felett még nincs működőképes állapotban, ezért mostanában szinte mindennap szenvedek még - sajnos - a Parkinson és a gyógyszer mellékhatások tüneteitől (görcsök, remegés, túlpörgés stb.), de október 10.-ig már fél lábbal is kibírom, ugyanis akkor kapcsolják majd be a pécsi klinikán, illetve akkor optimalizálják a stimulátor működését, és reményeim szerint összehangolják a gyógyszer szedést a stimulátor számomra kedvező, optimális hatásával.
Egyszóval nagyon várom már azt a napot, amikor talán végre elmúlnak egy jó időre ezek a borzasztó tünetek. Egyféle GPS beültetésnek is felfoghatom a DBS műtétemet, hiszen a bekapcsolásával életemben elérkezik az "Újra tervezés!" stádiuma. Így utólag belegondolni is hátborzongató abba, hogy a mai fejlett orvostudománynak és technikának köszönhetően két elektróda vezet a "szívemtől az agyam legmélyebb zugába". Igen az az ember lettem, aki nem tudja többé úgymond a szívét külön használni az eszétől. Tehát nem tudok csak a szívemre vagy csak is kizárólag az eszemre hallgatni vagy hagyatkozni, hanem egy szívvel lélekkel együtt élő, küzdő ember leszek eztán.
Na ennyit a jópofizásból! Rátérnék a lényegre, vagyis a kezdetek kezdetére: a születésemre. Na persze nem kell megijedni, nem fogom itt részletekbe menően az életemet leírni, csupán az említésre érdemes történéseket szeretném papírra - helyesebben szólva blogra - vetni, és ha nem bánjátok néha beszúrnék egy-egy szerintem odaillő versemet (bár nem is biztos, hogy szabad versről beszélni ), legfeljebb, ha uncsi átugorjátok! OK?
Történt egyszer egy hideg és borzasztóan havas novemberi napon, hogy idesanyám és idesapám jóvoltából (talán hibájukból) belekóstólhattam a hideg magyar, sötét téli éjszaka jeges levegőjébe, ami akkora fájdalommal járt, hogy nem bírtam sírás, mit sírás, keserves üvöltés nélkül.
Egyszóval nagyon várom már azt a napot, amikor talán végre elmúlnak egy jó időre ezek a borzasztó tünetek. Egyféle GPS beültetésnek is felfoghatom a DBS műtétemet, hiszen a bekapcsolásával életemben elérkezik az "Újra tervezés!" stádiuma. Így utólag belegondolni is hátborzongató abba, hogy a mai fejlett orvostudománynak és technikának köszönhetően két elektróda vezet a "szívemtől az agyam legmélyebb zugába". Igen az az ember lettem, aki nem tudja többé úgymond a szívét külön használni az eszétől. Tehát nem tudok csak a szívemre vagy csak is kizárólag az eszemre hallgatni vagy hagyatkozni, hanem egy szívvel lélekkel együtt élő, küzdő ember leszek eztán.
Na ennyit a jópofizásból! Rátérnék a lényegre, vagyis a kezdetek kezdetére: a születésemre. Na persze nem kell megijedni, nem fogom itt részletekbe menően az életemet leírni, csupán az említésre érdemes történéseket szeretném papírra - helyesebben szólva blogra - vetni, és ha nem bánjátok néha beszúrnék egy-egy szerintem odaillő versemet (bár nem is biztos, hogy szabad versről beszélni ), legfeljebb, ha uncsi átugorjátok! OK?
Történt egyszer egy hideg és borzasztóan havas novemberi napon, hogy idesanyám és idesapám jóvoltából (talán hibájukból) belekóstólhattam a hideg magyar, sötét téli éjszaka jeges levegőjébe, ami akkora fájdalommal járt, hogy nem bírtam sírás, mit sírás, keserves üvöltés nélkül.
Gyermek dal
Most csak néktek énekelek Szószékemre kiállva, Szépen kérem figyeljetek Ne daloljak hiába. Dombok között szép Zalában Történt egy kis "baleset" Fatornyos kis falucskában Fiú gyermek született. Angyal jött-e a világra? Lehet, hogy a kisördög? Kiderül már nem sokára (Vagy beborul, mennydörög...) Egyik szentünk nevét kapta Balázs lett az ő neve, Három évét hátrahagyva Óvoda lett lakhelye, Megrekedt ott, gyermek még ő, Bár az idő elszaladt Azt hiszem már soha sem nő... (Vidám kisfiú maradt... Tudom, hogy most nagyon ég ő... Hamu lesz egy perc alatt!) Történetem fordulót vesz Itt az idő zárszóra: Ha majd egyszer Balázs nagy lesz Folytatódik a nóta. | ||
| Szabó Balázs | ||
Az igazat megvallva tulajdonképpen szinte semmi sem változott azóta a novemberi nap óta, hiszen ma is egy (túl)érzékeny nagy gyermeknek érzem magam, és ugyanúgy sírok ma is ha fáj... ha fáj a gyakran szomorú és kilátástalan valóság; illetve mégis csak változott valami, ami a mai napig változik: a körülöttem lévő világ: az anyag a tér az idő és az energia, amelyek a hatalmas világegyetemünket alkotják. Az pedig csupán nézőpont kérdése ez az átalakulás a hasznunkra van(lesz)-é vagy sem.
Gyermek vagyok, gyermek...
Gyermek vagyok, gyermek... lehet, nem növök fel soha már üveghegyek hívnak, megyek az úton... a csúcson hazug mese-vár Gyermek vagyok, gyermek... ki nem látja védő angyalát akit ha ördögök vernek keresi... nem leli Isten oltalmát Gyermek vagyok, gyermek... aki imádja a családját kit ha fiai, s kedves szemek ha nézik... vérzik, könnyeitől alig lát Gyermek vagyok gyermek aki még keresi önmagát kinek ássák már a vermet valahol... s szól: jobb itt még, mint odaát! Gyermek vagyok gyermek nincs egyebem csak a tollam s ezek az átkozott versek de bírom... írom, míg a szívem dobban míg hallom lelkemnek mélybe merült moraját. | ||
| Szabó Balázs | ||
Szerintem - ha szabad véleményt nyilvánítani, és miért ne szabadna - nagyon rossz irányba megyünk, ha keményen szeretnék fogalmazni, azt is mondhatnám, "megfordult a Föld"!
Megfordult a Föld... Egy percig tétován bot nélkül ácsorog... Saját arcát látván hátraesik, majd feláll, Aztán bánatában már csak visszafelé forog... Szegény Hold nem tudja mit tegyen Menjen e régi útján vagy megforduljon é, Az új irányt felvéve társával legyen, Avagy elszökjön végtelenbe szabad csillagok közé. A feldúlt kék bolygó lakói megijednek, A Holdra néznek, aztán megnyugodva továbbsietnek... És láss csodát! Fel sem tűnik az embereknek, Hogy nem előre, hanem már hátrafele mennek. | |||||||||||
| " |
Ám nem szeretnék átesni a képzeletbeli honfoglaló magyarok kedvenc patás háziállatának másik oldalára sem, és mielőtt még valaki rám biggyesztené a kommunista, konzervatív, betokosodott, retrot imádó jelzőket, gyorsan tisztáznék is valamit. Számomra a régi szép "Békeidők" nem a sokat emlegetett és visszasírt gyermek korom ideológiájával, politikai nézeteivel, a maga korához képest elmaradott gazdaságával egyenlő (bár utóbbi megállapítással azért lehetne vitatkozni), hanem a gyermekkor főleg a 70-80-as évek számomra a felhőtlen boldog, barátokkal és szerelmekkel, tiszta hangokkal teli (itt egyaránt gondolok a zenére és a gyermeki őszinteségre is, mert akkor még lehetett ilyet is találni) bűbájos mennyországot testesítette meg.
Azon szerencsés emberek közé tartozhattam, akik boldogan és "szabadon" ( mint utólag kiderült, legalábbis abban a hitben) élhettek, tervezgethettek, álmodozhattak. A barátság akkoriban még nem elsősorban az érdekkapcsolatokra épült, hanem arra a mára már elcsépelt szóra(szavakra), hogy szeretet, megértés és - bármilyen névvel illetett is - közösséghez tartozás. Persze nekem sem volt minden rózsaszín, hiszen a családomban és az életemben sem ment minden, mint a karikacsapás, még csak nem is tartoztam az "arisztokrácia" osztályába (bár sokszor elképzeltem a kék színű vért az ereimben csörgedezni, ám akkoriban a "valóság vörös színei" gyorsan visszaráztak a "munkásosztály" gyermekei közé), de az is igaz, hogy akkoriban gyermekszemmel nézve nem voltak ilyen szembetűnően nagy hézagok a társadalmi rétegek között. Gyorsan, viszonylag korán sikerült magamban egy álomvilágot felépíteni, ami mögé, vagy ahova bármikor elbújhattam, ha bántottak. Ennek köszönhető talán az is, hogy korán érzékenyebb lettem - ami a közvetlen környezetemet, mind pedig a nagyvilág történéseit illeti - az átlagosnál. Ez a képzeletbeli paradicsom mindmáig itt van mellettem, és bármikor odamenekülhetek a kegyetlen, zord valóság elöl. Ha jobban belegondolok az a megállapítás, hogy tündérek és boszorkányok csak a mesében léteznek ma már nem állja meg a helyét, helyesebben ezek a lények napjainkra elhagyták meseországot és kiléptek a realitás világába. Nézz körül! Itt élnek közöttünk az ördögök, boszorkányok, farkasok, nyulak, bárányok és megannyi mesefigura, de mára a mérgezett almából atomfegyver, a farkasokból vér és pénz szagot kapott szörnyszülöttek, a boszorkányokból pedig sikkasztó csaló ezotériával takarózó embernek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető vadállatok lettek. Szóval szeretem a múlta; imádok ma is az álmaimban bolyongani. Na de hatalmas kanyart tettem, így most megpróbálok visszatérni az elkezdett útra, ami a kiindulási témát illeti, mégis azt gondolom ezt most jó volt kiadni magamból.... Szerettem azokat az estéket, amikor anyám elalvás előtt az ágyunk szélére ült, és mesélt..... Imádtam a nyári szünidőket, bár ha jobban belegondolok az életemet teljes mértékben végigkísérte a kettősség, a Parkinsonhoz kapcsolható "ON" - "OFF" állapot....
Na mára ennyi... folyt köv:::::
Zárásképpen következzen 2 versem, ami azt gondolom, szorosan kapcsolódik a fentiekhez:
Ajánlott linkek:
| ||||||||||
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése