2021/08/13

A tűzpiros szovjet csoda

Nekem is volt egy vörös, 1200-es "dzsitim" (Anno az egyik Gellénházán élő vendégmunkás (Pali) hívta dzsitinek az 1600-as Ladáját)

Az ezredforduló tájékán, egy Interspar-os, beszerző körutat követően feleségemmel jóhiszeműen kitoltuk a fém bevásárló szekerünket a piros Ladánkhoz. Kinyitottuk és mint aki jól végezte dolgát bepakoltuk a cuccost a csomagtartóba, mely utóbbi az ajtókhoz hasonlóan, minden nehézség nélkül, elsőre engedelmeskedett a kulcs feszítő elfordulásának. Aztán elégedett vásárlóként beszálltunk, hogy haza evezzünk a tűzpiros szovjet bárkánkkal, amit akkoriban területi képviselőként, munkaeszközként is használtam....
 
Ám elégedettségünk nem tartott sokáig, ugyanis meglepetten tapasztaltuk, hogy valami mégsem a rajz szerint van.: fura üléshuzat; a belső visszapillantóra akasztott, letűnt kor divatjához alkalmazkodó, fényjeleket kibocsátó CD lemez; és az utastér illata sem volt az általunk megszokott, MOL-os illatosítónak köszönhető, kellemesen visszafogott zöldalma illat.
 
Össze is néztünk Hettikével és azt hiszem egyszerre mondtuk, hogy ez a Zsiguli nem az a Lada, amivel mi érkeztünk a multihoz. Az ilyenkor köztünk szokásos "széna-szalma" játékot követően, nagy röhögés közepette, gyors tempóban átpakoltunk a mellettünk álló, szinte megtévesztésig hasonló másik piros Ladába, ami természetesen már - tüzetes szemrevételezést követően - a mi tulajdonunkat képezte.
 
Csak remélni tudtuk, hogy a kínos megtévesztő akciónkat senki sem látta és vissza sem nézik majd az áruház biztonsági kamerái által rögzített, vígjátékba illő filmet.....
 
Megsúgom, nem ez volt az utolsó ilyen jellegű tévedésem..., illetve piros Ladás (igaz, nem az én autóm, hanem Stummer Janié) élménnyel is megajándékozott a nagylelkű és irgalmas teremtő. (Számtalan Trabant mellett a tűzpiros 1200-esen kívül, egy világoskék 2105-ös, és egy citromsárga Ladát is magaménak tudhattam eddigi életem során.)
 
Üdv! BenMar/Bazsó 

Forrás: retrovasak.hu

Forrás: retrovasak.hu

Forrás: retrovasak.hu

Forrás: retrovasak.hu


2021/08/11

BALATONI SÓVÁRGÓ - By Lackfi János

 Lackfi János: BALATONI SÓVÁRGÓ

Forrás: Facebook


Mikor lesz majd a lángostól tejfeles a szád
Mikor lesz, hogy a bikini gumija bevág?

Mikor lesz, hogy kiszőkül a szőr a karomon?
Hogy a vizibicajon a pedált taposom?

Mikor lesz, hogy juj, a hínár combomra ragad?
Mikor lesz, hogy mustrálod a nőket, ne tagadd?

Mikor lesz, hogy a vízparton lefutsz még egy kört,
Hogy a Béla cekkerében hozza már a sört?

Mikor lesz a talponálló megint kiskoszos?
Mikor lesz, hogy ne ugrálj a partról, nagyokos?

Mikor lesz a pecabottal semmit fogni jó?
Mikor lesz, hogy felborít már majdnem a hajó?

Mikor lesz, hogy harmadfok és jön már a zuhé?
Mikor lesz, hogy szedjük össze, el ne ázzon, hé!

Mikor lesz, hogy hű, a húgod tiszta nőci lett?
Mikor lesz, hogy ne a fűbe dobd a cigidet!

Mikor lesz, hogy a napszemcsi nagyobb, mint az arc?
Mikor lesz, hogy leégésbe mindjárt belehalsz?

Mikor lesz, hogy nem az izgat, pusztul a fajunk?
Mikor lesz, hogy csak ülünk, míg szárad a hajunk?

Mikor lesz, hogy nem is tudod, milyen nap van épp?
Hogy mindennap le a strandra, és se hang, se kép?

Mikor lesz, hogy vörös fejjel fújd a matracot?
Mikor lesz, hogy kifigyel a szőrös pocakod

Mikor lesz, hogy jeges fröccsre jeges fröccs jöhet?
Mikor lesz, hogy a strandröpi jó kezdőlöket?

Mikor lesz, hogy erre lassúzott velem anyád?
Mikor lesz, hogy százezredszer szól az itt a nyár?

Mikor lesz, hogy kempingszéken ücsörög apu?
Kigombolt ing, verd a blattot, piros az adu?

Mikor lesz, hogy szegény Bundás árnyékban liheg?
Mikor lesz, hogy befizettünk, de a víz hideg!

Mikor lesz, hogy hányas faktor a te naptejed?
Mikor lesz, hogy vegyél sapit, felforr a fejed!

Mikor lesz, hogy megkerüljük bicón a tavat?
Mikor lesz, hogy jaj, a vádlim cipóvá dagadt?

Mikor lesz majd Mars-kolónia a nyaraló?
Pénztárcához szupertitkos széf a takaró?

Mikor lesz az esti koncert faja mulatós?
Mikor lesz, hogy a mama még mindig mutatós?

Mikor lesz, hogy hűtőláda, kovászos ubi?
Mikor lesz, hogy hozott nagyi rántott húst, nyugi!

Mikor lesz, hogy évben egyszer végre Balaton?
Hogy a fásultságot bőrömről lemaratom?

(Tavaly még csak így sóvárogtunk, de idén tényleg mind ott tolongunk a magyar tengernél. Kihagytam valamit a kötelező elemekből? Egészítsetek ki nyugodtan egy-két adalékkal...

Hát én engedtem az invitálásnak: Lackfi után szabadon:

Mikor lesz, hogy megbotlasz és összedől a sátrad?
Hány gyorsítót ittál, fiam, egyet? Avagy hármat”?
 
Mikor lesz, hogy mártózzunk meg pucéran a tóban”?
Mikor lesz, hogy „Hát a gumi? „Ott a vityillóban"?
 
Mikor lesz, hogy menjünk kolbászt, vagy hekket zabálni?
Mikor lesz, hogy - matek után -, megteszi akármi?
 
Mikor lesz, hogy bébicsősznek velünk jön „anyád” is?
Mikor lesz a strandon megint TESCO-s pléd Majális?
 
Mikor lesz, hogy otthon hagytuk gumimatracunkat?
És két zacsid matatása a strandon megnyugtat?
 
Mikor lesz hogy, kedveseddel sétálsz kint a parton?
Szúnyog csípi meg az orrod, s nem mondja, hogy Pardon?
 
Üdv! BenMar/Bazsó

Forrás: Facebook

2021/08/10

Balatoni freskó (újra fel/töltve)

 

BenMar/Bazsó: Balatoni freskó

Dunán "innen", Magyar Tenger
legnagyobb ő mind között;
anno, hova rendes diák
minden nyáron elszökött.
 
Mólón ülve, láb lógatva
nem számolta a napot;
szabadságról álmodozott
s gitár zenét hallgatott.
 
Bámulta az öreg Holdat
víz tükrében éjszaka;
átjárta a lelke mélyét
régi idők illata.
 
Vitorlások vitték tova
álmait a túlpartra;
hajnali fény ébresztette,
s karjaiba bújtatta.
 
Imádta a forró szelet,
az átcsókolt perceket;
esténként a csillagokkal
ölelkezve lebegett.
 
Égre írta lég-betűkkel:
SZERELMEM A BALATON!
Nézzétek csak ma is ott van
- graffitin, egy vonaton!
 
Balatongyörök, Szépkilátó 2015.

 

Édes Pilóta retró

Mostanában minden apróság megidézi a vágyott gyermekkoromat. Pilóta-kekszet majszolgatva eszembe jutott a „kihagyhatatlan szertartás”, ahogy a jellegzetes (két)színű kör alakú, kakaós krémmel töltött ropogós süteményt anno eltüntettem a számban. Mert ugye, az ilyenkor szokásos (íratlan) rituálét követve, a felső kakaós kekszkarikát eltávolítottuk az alsótól, majd az egyik karikán ragadt szintén kakaós töltelék következett, legvégül az árván maradt rész került elfogyasztásra. 

(Később - fejlett homo sapiens koromban -, amikor a Győri Keksz egyik disztribúciós cégénél dolgoztam - SLEP túrában -, mindig izgatott a „hátam mögött” utazó Pilóta és az illatos Vaníliás karika (és tsa.) zacskók csábító, hangos zörgése: „Gyere Bazsó, egyél meg!”

Sajnos a mai Pilótának (és társainak) sem ugyanolyan íze van, mint annak idején…
 
 

 
 
Ennyi! Innyi! Hömbölögnyi, azt jóberúgnyi!
 
Üdv! BenMar/Bazsó

2021/08/02

Naplemente a fonyódi mólónál

 

Naplemente a fonyódi mólónál

Legkedvesebb Anyósoméknak köszönhetően, annak ellenére, hogy csak egy rövidke hétvégére ruccantunk le a magyar tenger partjára, ismét felejthetetlen pillanatokkal lettem gazdagabb. Felemelő, léleknyugtató érzés volt hatalmas „tükörben” látni a kora esti, színes ruhájából éppen kibújó, egy pillanatra vörösben izzó, pasztell-pizsamáját magára öltő, Badacsony uralta északi partot, ahol aprócska mesterséges fényfoltok igyekeztek a csillagokat utánozva ragyogni (némelyiknek talán sikerült is). 
Szótlanul sétálni, kézen fogva azzal az emberrel, akit a világon mindennél jobban szeretek. Együtt hallgatni a néma nyüzsgést, a szófoszlányok és az utcazenészek, visszafogott, szerelmetes zenéjét bújtató zajokat. Nézni a tágas vízporondon játszadozó, különleges, alkalmi bulihangulatba öltöztetett hajókat.
Mindez néhány röpke, mesebeli pillanatra maga volt a földi mennyország; melynek köszönhetően kis időre megfeledkezhettem a kiábrándítóan szomorú valóságról.
 
Köszönöm Drága Istenem!
 
BenMar: Retromantika
 
Holdnak rivalda fényében a Balaton,
Medrében csendben csobbannak a csillagok,
Árbócok árnyékában, egy kopott padon
Ülök,… szédülök a széptől, magam vagyok.
 
Elfeledett nyugalmat terelget a szél
Part felé, vízporondon lágyan ladikok
Ringatóznak, tán hallják ők is, amit én:
Csendet,… szebbet eddig ember nem láthatott.
 
Túlpart csalogatja, hívja már, tovaszáll,
Elrepül édes csókokért a gondolat,
Akár az idő, ki átölel, és sétál
A parton,… hallom az öreg fűzfák alatt.
 
Ő az, ki Tisza cipőben szaladgált,
Aki hosszú hajjal rock zenét hallgatott,
Kopott , szűkre szabott Trapper farmerban járt,
Várta,… vágyta a szerelmetes holnapot.
 
 
Üdv! BenMar/Bazsó