2021. április 15., csütörtök

Télbe fulladt április (2013-2017-2021)

 

Ez a brutális, havas, viharos "kikelet" a 2013-as március végi húsvétot és a 2017-es szintén kegyetlen, télbe fulladt tavaszt juttatta eszembe...
 
BenMar: 2017 április
/Petőfi Sándor: "Itt van az ősz, itt van újra" című verse után szabadon/
 
Itt van a tél, itt van újra
Húsvét után részegen,
Tavaszt tapos s havat hintve
Tetőt tép a végeken.
 
Felrohan a dombtetőre
Mérgét szórja szerte-szét -;
Gyárkémények kába füstje
Vette el tán' az eszét!
 
Vigyorogva néz a földre
Kajánul fest mosolya,
Olyan, mint egy őrült ember,
Kinek elszállt az agya.
 
És valóban, jeges földünk
Már nem alszik, most hal meg,
Globalitás csúf kezétől
Elnyűtt teste csupa heg.
 
Elfútta az álmainkat
fagyos szél; nem fékezett,
Talán majd a hazug tavasz
átfesti a kék eget.
 
Összeborul természetünk,
Alapjait felszedik,
Rombolják a világunkat,
sötét erők, rút Jedik.
 
Mondanám, hogy még nem késő,
„Festett ördög” énekem,
Ám a papír, mire írok
Megégett a széleken.
 
Múltjából az emberiség
régóta későn tanul,
El is tűnik minden tavasz
Holnap, tán' nyomtalanul.
 
Kotródj innen hó hercege,
Fussál, lábad gyorsan szedd,
Tavasz tündér csókját vágyom,
Aki nálad sokkal szebb!
 
ÜDV! BenMar / Bazsó
 
Fotó forrása: Internet (blog.hu)

 

Bolondos április

 

Persze az április nem csupán a negatívumokkal - Parkinson-kór diagnosztizálása; hőmérsékletingadozásokkal, fagyokkal és melegrekordokkal - teli hónapot jelenti a számomra, hanem a hosszabb nappalokkal és virágokkal előbújnak a gyermekkori, fiatalkori tavaszaim felhőtlen, szerelmetes percei is (fiatalság bolondság!) ; és nem utolsó sorban, ami még sokat jelent a számomra: a két könyvem megjelenése is ehhez a virágkoszorús, néha havas tavaszi hónaphoz, áprilishoz köthető...

BenMar: Kora tavasz

Megbújik a hideg órák alatt

jó néhány melengető emlék;

S bár a zord idő elszaladt,

vannak percek, miket soha nem felednék...

 

Üdv! BenMar/Bazsó

 



2021. április 11., vasárnap

"Ha elege van ebből a félrebeszélésből és az igazságra kíváncsi!” 2021 április 11.

"Ha elege van ebből a félrebeszélésből és az igazságra kíváncsi!”

(Szerelem és más drogok című filmből)

 

Április 11-én születtek:

1905 - József Attila  

1900 - Márai Sándor

1755 - James Parkinson

Április 11 virágszirmos, piros betűs ünnepének, József Attila (bár papíron nem, de számomra Márai Sándoréval is) nevével fémjelezve, a magyar költészet napjának - sajnos személyes érintettség révén – már idestova 17 esztendeje, létezik egy fekete színű, sötét árnyoldala is. Ami nem máshoz, mint az ugyan ehhez a naphoz kapcsolódó Parkinson-kór világnapjához fűződik.

Világszerte több millió ember él Parkinson-kórral és mégis sokan nem tudják mi is az a Parkinson-kór („remegő bénulás”) valójában; vagy milyen ezzel a mindennapokat jelentősen befolyásoló, beteg és hozzátartozó életét egyaránt megnehezítő, rusnya betegséggel együtt élni.

A nem éppen ünnepi hangulatú aktualitás kapcsán oldalakat lehetne teleírni a Parkinson-kór számos klinikai és pszichés tünetéről, kórlefolyásáról, különféle gyógyszeres és  egyéb terápiás tüneti kezeléseiről, ám ez a lényegen, a szomorú valóságon mit sem változtat: a mai ismereteink szerint gyógyíthatatlan, korai halálhoz vezető „kórság” kutatása (akárhogy is szépítjük) gyermekcipőben jár ma még. De sajnálatos módon egy olyan cipőben, aminek a tulajdonosa már jópár éve megrekedt ugyanabban, az óvodás korban.

Személyes megtapasztalásból, őszintén elmondhatom, hogy a Parkinson-kór nem ad, nem tesz hozzá pozitívumot semmilyen formában az ember életéhez, sőt galád módon módszeresen, fokozatosan elvesz, tolvaj zsiványként elrabol mindent. Gyakran improvizálva, válogatott eszközeivel megkínoz, könnyedén kiforgat az emberi mivoltból, börtönbe zár, lebénít, megaláz és leigáz. Feltartóztathatatlanul szélvészként nyomul előre. Nem épít semmit, ellenkezőleg, megállíthatatlanul eltapos, lerombol mindent, ami az útjába kerül; tönkre téve az addig felépített fundamentumokat vagy éppen félig kész, befejezettnek hitt építményeket… Ne legyenek senkinek illúziói a Parkinson-kórral kapcsolatban, ez a betegség (inkább előbb, mint utóbb), nem kímélve a családtagokat sem, butít, nyomorba dönt és legvégül megöli tulajdonosát…

(Ahhoz, hogy túléljük az ÉLET című, számunkra végül mindenképpen vesztes háborúban a gyakran egyenlőtlen feltételek mellett vívott csatáinkat, néha szükségünk van, muníció gyanánt, a részleges győzelmekre, külső támogatásra, amelyek kitörölhetetlen nyomokat hagynak.)

Nem marad hát más a velem egyívású nemzedék számára, csupán a remény, hogy talán a jövőben a gyermekeink egyfajta náthaként fogják majd számon tartani a Parkinson-kórt (IS), akárcsak jelen korunk egyik legnagyobb ellenségét a COVID19-et vagy éppen a több millió ember haláláért felelős, rosszindulatú daganatos megbetegedést, a rákot is…

Ami igaz, az igaz, a különféle szellemi táplálékul szolgáló, esztétikai élményt és/vagy katarzist nyújtó művészeti ágak termékei (avagy maga az alkotás öröme is), a könyvek, a zene, a versek (hogy csak néhányat említsek), végső soron az így (olykor egy lenyűgöző táj, vagy egy boldog gyermeki szempár látványa is elég hozzá) átélt, megélt pillanatok szépsége, még ha csupán kis időre is, de képes kimozdítani az embert a szörnyű valóságból. El tudja feledtetni, hogy a kereszt, amit a Jóisten reánk szabott és cipelünk a vállunkon, gyakran nem fából, hanem vasbetonból készült…

 

BenMar: Keresztem

 

Szemedbe nézek:

gyönyörű szépek

azok a bánatos, kék gyöngyszemek.

Szólni most vétek,

nem is beszélek,

hisz’ nem kell a szó, hogy megértselek.

 

Látom a múltunk:

boldogok voltunk,

ittuk az életünk habzó borát.

Oly sokat vártunk,

arra, hogy sorsunk

forduljon végre már egy jókorát.

 

Nem hagyott cserben:

ment is az rendben,

szaladt az életünk Mekka felé.

Meg volt már minden

- én is azt hittem -,

nem állhat senki az utunk elé.

 

Míg nem egy reggel

Isten szólt: "Ember!

Fogjad a bitófád kis csillagom!

Sírodig vidd el!

Szenvedsz majd hidd el!

/De nem mondta mindezt, miért kapom…/

 

Megfeszül csendben

testem: kereszten,

hiába kérlelem a teremtőt.

Könnyek szememben,

kedvesem szemben,

remegő kezemmel ölelem őt.

 

Legvégül (ünnep vagy mi a bánat lévén) Márai Sándor soraival zárom a bejegyzésem:„A halálos ágyon csak akkor pihensz nyugodtan, ha mindennap, minden öntudatoddal az igazságot szolgáltad. Néha nagyon egyszerű és kicsinyes az igazság. De te ne válogass. Ennyi az élet értéke.”

 

Horvátné Bencze Irén alkotása

Üdv! Bazsó/BenMar