Előre a jövőbe (könyvajánló)

 Könyvajánló: Michael J. Fox - Előre a jövőbe

Az elmúlt héten (nagy örömömre) megérkezett végre - a 2 esztendővel korábban megrendelt, - az általam nagyra becsült M.J.Fox várva-várt "Előre a jövőbe" című könyve. Így végül ez a magyarra fordított kiadás olvasás utáni változata méltó helyére kerülhetett a könyvespolcomon. A Parkinsonban való érintettség miatt izgatottan fogtam hozzá az olvasáshoz...

A stílusáról (mint laikus) annyit megjegyeznék - minden rosszindulat nélkül -, hogy az elődjéhez (Szerencsés ember) hasonlóan ez a fordítás sem igazán nevezhető szépirodalmi alkotásnak, bár az előbbi eredeti angol nyelvű kiadása egy fordításban jártas szakember szerint teljesen más képet festett. Kövezzetek meg, de néhol úgy tűnt, mintha egy mesterséges intelligencia által lefordított, nyers, kicsit átfésült szöveget olvastam volna. (Ilyenkor bánom, hogy nem tudok angolul!) Persze ez egy cseppet sem von le az értékéből, hiszen tisztában vagyok vele, nem az volt a cél, hogy egy érdekfeszítő, izgalmakkal teli, lírai regény szülessen... Amúgy teljesen rendben van a kudarcokkal, hatalmas küzdelmekkel, élni akarással, realista optimizmussal teli, néhol M.J.Fox humorát, őszinte öniróniáját is megcsillantó, életrajzi ihletésű mű.

Az az igazság, leszámítva M:J.Fox gerincdaganatát, rólam vagy egyik betegtársamról is szólhatna a történet 99"-a. Az az 1% a társadalmi és egzisztenciális különbségek miatt került levonásra! Összegezve: M.J.Fox a sok kudarc ellenére példaértékű elfogadást sugárzó könyve - mint ahogy az első is - némileg átformálta a Parkinson kórhoz való hozzáállásomat, továbbá erőt és reményt adott a mindennapok elviseléséhez. Még a végén kedvet kapok egy önéletrajzi ihletésű könyv megírásához....

Üdv! BenMar/Bazsó

(Photo by BenMar)

"Annak, hogy ennyire vonzanak a retró tévéműsorok, lehet valami köze ahhoz, hogy úgy döntöttem, ennek a világnak szeretnék a része lenni, nem a jelenemnek. Általuk átcsusszanok egy másik valóságba. Ez is időutazás - meglátogatok egy olyan világot, ami azelőtt létezett, hogy megszülettem volna.".... Ahogy a régi műsorok szereplői, egy napon csak az ismétlésekben létezem majd."
/Michael J. Fox: Vissza a múltba (ja, nem!) Előre a jövőbe

2024 első bejegyzése BÚÉK!

Sikerekben, szeretetben, egészségben szerencsében gazdag, háborúktól, valamint félelemtől, gyűlölködéstől, rosszindulattól, erőszaktól, diszkriminációtól, tragédiáktól, ármánytól, pártoskodástól és nem utolsó sorban békés, boldog, eredményekben, sportsikerekben gazdag 2024-es esztendőt kívánok minden jóindulatú kedves embernek, rokonomnak, barátomnak, ismerősömnek, sorstársamnak itt az "emberközeli" virtuális térben és az Univerzumunkban egyaránt!

BenMar: Szilveszter

Van egy Csillag fenn az égen,
úgy hívják, hogy Szilveszter;
Egész évben alszik szépen,
ám a végén útra kel.

Neve napját ünnepli ő
mindenütt a világban;
Kezében egy habzó pezsgő,
nem pedig szép virág van.

Letűnt óév vérét issza,
amíg múltja meg nem hal;
Erős amaz, jönne vissza
hatalmas nagy robajjal.

Fogadkozom én is néki,
akár egy nagy kisgyerek;
Hazug szöveg még a régi:
Holnaptól már jó leszek!

Meghallva az éjfél hangját,
naggyá lesz a kis csillag;
Mosolyogva üvölt: „Visz’ lát!”
s másnaposan elballag…

Ui:
//Vidámság és jókedv nélkül
Szilveszter el ne múljék;
Mi jöhetne hát legvégül,
barátaim, hogy: BÚÉK!//

Ennyi! Innyi! Jóberúgnyi, azt hömbölögnyi!
BÚÉK! 2024

Üdv! BenMar / Bazsó

Karácsony előtti várakozás

Karácsony előtti várakozás 

(igaz még csak - vagy már – november van, de nehogy máááá’ az üzleteknek szabadjon és nekem ne!)

Ma reggel a teljes ébredés előtti, úgynevezett alfa állapotban, megérintett gyermekkorom téli szünet előtti, csodavárással teli pillanatainak érzése. Teljesen átjárta a testem, simogatta a lelkem aztán legvégül beleharapott a szívembe és visszalökött ebbe a hó nélküli, ködös katyvaszba, amiről azt sem tudja már az ember, hogy milyen évszak is van valójában: késő nyár, ősz, vagy tél?

Mert ugye egész évben mindenki valamilyen csodára vár. Ki ilyenre, ki olyanra, ki kisebbre, ki nagyobbra, ki szeretetre, ki vagyonra, de a legnagyobb csodát valójában a valóban fehér Szent Karácsony ünnepe szokta volt meghozni nekünk, kisgyermekek számára. (Sajnos vannak olyan csodák, amelyekre felnőtt fejjel már hiába várunk, hisz a Jézuska sem képes visszahozni elhunyt szeretteinket vagy visszafordíthatatlan betegségeket gyógyítani!) Egy kisgyermeknek még természet feletti  csodát jelent maga a hóesés avagy az őt körülvevő természeti jelenségek, állatok megismerése is. De ugyanilyen csodának számított a feldíszített fenyőfa a rajta lógó díszekkel és szaloncukrokkal, az alatta lévő ajándékokkal együtt. 

(Emlékezzünk csak, milyen meseszerű, csodálatosnál csodálatosabb álmokkal, vágyakkal találkozhattunk kisgyermekkorunkban!)

A téli szünetekben rengeteget szánkóztunk a Parkban, hógolyóztunk az utcákon, de előfordult ovis korunkban az is, hogy egyszerűen csak apa húzott bennünket egy kört az Olajbányász körúton, tesómmal a hátam mögött. (Apa! Ez lesz az első karácsony nélküled! Nagyon hiányzol!) 

Természetesen a Kultúrba’ is eljártunk a matiné jellegű mozi előadásokra. Később, középiskolás fejjel, a mozi helyett a szomszédos korcsmába szaladtunk be egy forralt borra…

A reményteli, csodával vegyített karácsonyi várakozás ma már – és az utóbbi években egyaránt – egyre kevésbé kedves a szívemnek, lelkemnek. Talán azért, mert magasra helyeztem a lécet, így gyermekkorom szeretetteljes karácsonyaihoz viszonyítok, azokhoz a karácsonyi ünnepekhez, amikor még nem volt ilyen fényűzés, sem az üzletekben, sem pedig az otthonokban (persze tudom ennek is megvan a szociál-politikai magyarázata). Csupán a SZERETET a maga valójában és formájában, amely egyet jelentett a szeretteink, barátaink körében eltöltött karácsonyi ünnepekkel. Bárki, bármit is mondjon, a gyermekeim iránt érzett mérhetetlen szeretetem ellenére: manapság egy - jóideje - távolodunk egymástól, de nagyon! Azt is írhatnám, napról-napra egyre többen vagyunk a világon, mégis akár a világegyetem minden irányú
tágulása, egyre távolabbra kerülünk egymástól!  És a legtöbb okot ismerve, azt gondolom, ez nagy baj!

Tisztelettel megköszönöm, hogy elolvastad!

Üdv! BenMar/Bazsó

50 éves a Kispolski!

 

/Az alábbi történetem "történelmi" szereplői és helyszínei, valamint  valós személyek, illetve valóságos helyszínek közötti egyezés, vagy bármilyen jellegű hasonlóság - ellenben e sorok lejegyzőjével – (nem) csupán a véletlen műve…/

Fiat 126-os = KisPolski

„(H)őskoromnak” egyik hétvégi szombat esténjén, valamikor az 1980-as években történt:

Szokásunkhoz híven Birka becenévre hallgató haverommal a helyi Eszpresszóban, egy korsó jóféle „beer” mellett tervezgettük az aznap esti zenés-táncos programunkat.

(Még mielőtt valaki félreértené barátom „nick nevét”, a Birka „jelző” nem más miatt ragadt rá, pusztán a gyapjas kinézetű haja volt a névadás egyetlen oka.)

Elhatároztuk, hogy a nem éppen a szomszédban lévő „testvér-település”, Lovászi kultúrház báltermét vesszük célba - megjegyzem, ott amúgy mindig fergeteges és máig emlékezetes bulikat rendeztek hajdanán.

A kiszemelt célpont elérése, vagyis az oda-utazás még kérdéses volt a számunkra. Jártunk már Lovásziban többféle szerrel gyalog, taxival, apámtól elcsent Skodával, stb. ám akkor éppen a legkézenfekvőbb megoldásnak Birkáék zőőd’ színű kispolákja ígérkezett. Részletekig menően kiterveltük csínytevésünk minden apró mozdulatát. Közben, mivel már a harmadik korsó sörnél tartottunk, úgy döntöttem, az este folyamán már több alkoholt nem fogyasztok, ugyanis az eltulajdonításra váró, kiszemelt lengyel négykerekű kormányosi feladatait – Birkának jogosítványa nem lévén - nekem kell ellátni Lovásziig és vissza. (Rosszul fogalmaztam: nem eltulajdonítást, pontosabban jármű önkényes elvételét kellett volna írnom!)

A mindkettőnk által jóváhagyott terv a következő volt:

Birka észrevétlenül besurran a hálószobában alvó édesanyja mellett a házukba és a folyosón található fali kulcstartóról elcseni a gépjármű indító kulcsát, mialatt jómagam is a ház mögé surranva az úgynevezett garázstelepen (garázsok, konyhakertek valamint ólak gyűjtőneve volt akkoriban) Birkáék garázsánál találkozunk. Óvatosan, csendben kellett megközelíteni a bádogból és lambériából készült garázst, ugyanis az közvetlen szomszédságban állt haveromék társas családi-házával. Ezt követően a garázsból el kellett követnünk a jármű önkéntes elvétele szabálysértést (vagy bűncselekményt!?) Amely gyalázatos tettet csupán a jármű beindítása nélkül, puszta emberi erővel, a kispolákot garázsából kitolva lehetett csak feltűnés nélkül megvalósítani.

A tervünket sikerült maximálisan véghez vinni!

Legvégül nem maradt más hátra, mint egy 100 métert tolni a kis Fiatot egészen a kocsmáig, ahol a jól elvégzett munkát követően megittuk a megérdemelt korsó sörünket és annak ellenére, hogy ketten is alig fértünk el a kicsi kocsiban, megkérdeztük a hazafelé párolgó fiatalokat, nincs-e kedvük velünk jönni valamelyiküknek.

Szerencsénkre nem volt. Beindítottuk a zőőd’ minit, aztán adj neki, irány Lovászi…

Az odafele út nem volt viszontagságmentesen egyszerű, de az egy másik történet.

 

Üdv! BenMar

Zalaegerszeg város látképének margójára

50 év alatt is mennyit változik a város képe! Terjeszkedik, épül, szépül. A régi házakat felújítják vagy lebontják, újak épülnek a helyükre; a környező zöldterületekre lakóparkokat húz föl a hódító ember. Ezzel egy időben változnak a városok térhódításáról alkotott vélemények, felfogások. Változnak a politikai, vallási nézetek; városlakók jönnek-mennek. A kiszámíthatatlan, néha cudar idő sajnos nyomot hagy ősz hajtincsek, ráncok, valamint a pusztulás formájában rajtunk embereken és a bennünket körülvevő környezetünkön egyaránt.

Csak egy valami örök: Isten! Nevezzék őt bárhogy is!

 

Üdv! BenMar

 

 

Göcseji múzeum gyűjteményéből, zalaegerszegi részlet 1968-ból.

" Járai Rudolf, az MTI fényképésze által készített felvétel. Zalaegerszeg látképe a Jánkahegyről, jobbra a belvárossal, balra a Népköztársaság úttal, háttérben a tűzoltó laktanyával, a Zrínyi Gimnáziummal és a mögötte látható családi házas övezettel. Az előtérben a Jánkahegy növényzete látszik."

 

Mi jár a fejembe

Azt gondolom, hogy néhány ember (főleg a médiában és a kortárs irodalomban) gyakran művészieskedésből, vagy vélt jópofaságból összekeveri, összemossa a szókimondást illetve a szólásszabadságot a trágársággal, mocskos, alpári szavak használatával!!!!!

Persze van olyan színész is, aki a káromkodást olyan művészi szinten űzi, ami már nem zavaró, sőt humoros, vagy éppen adódhat egy történetben olyan helyzet, hogy a megváltozott értékrendű (szándékosan nem használtam az "egyszerű" szót), valós körülmények, pl. lelkiállapot vagy a limerick, megkívánják az illetlen szóhasználatot. De akad olyan is, akinek nem áll jól a szájából ömlő sok mocsok.

Számomra az igazi művészet mégis az - tartsatok bár álszemérmes földhöz ragadt maradi embernek -, ha valaki a kényes 18+-os helyzeteket el tudja mesélni közönséges, vulgáris szavak nélkül is, ugyanis minden obszcén szónak létezik szalonképes szinonímiája a magyar nyelvben.

Tudom, a magyar már ősidők óta káromkodó nemzet!

(Senkit sem szeretnék megbántani, ezért nem írok konkrét neveket!)

Üdv! BenMar/Bazsó

Bűnös világ

BenMar: Bűnös világ

Elveszítettem a világot,
vagy lehet, ő hagyott el engem?
Rák-sejt, mi agyakban csírázott,
- már régóta - ezen töprengem.

Köröttünk rút háborúk dúlnak,
gyilkosokká lesznek emberek;
Aztán a zombik elindulnak,
zsebeikben atomfegyverek.

Sötétség mocsarába lépve
eszeveszett módon süllyedünk;
Nincs szükség valós ellenségre,
politika csinál majd nekünk.

Vajh` miért nem lép Isten közbe?
Hiszen az Ő keze messze ér.
Lökné bele pokol-gödörbe
azt, ki az élettel visszaél.

Látni vélek egy földkupacot,
miről ellopták a keresztet;
S az Úr a tolvajra mutatott:
"- Ember gyereke, ezt te tetted!"

Elveszítettem a világot,
vagy lehet, ő hagyott el engem?
Vad-sejt, mi agyakban csírázott,
- már régóta - ezen töprengem.