"Vissza a jövőbe"
(ElMúlt)
Tulajdonképpen a számos bukás, csalódás és katasztrófa - egyszerűbben mondva a sok rossz dolog, ami eddigi életem során megtörtént velem– ellenére, ha most leltárt kellene készítenem az eddigiekről, akkor mindazt mérlegre rakva, ha nem is sokkal, de a mérőműszer nyelve látványosan a pozitív oldal felé billenne. Aztán mindezt a Jóisten irgalmának köszönhetem-e, vagy nem, az megint egy másik kérdés, amelyre a választ, azt gondolom, csak a halálom utáni pillanatokban fogom megkapni.
De nézzük, a teljesség igénye nélkül, csak röviden, a „pozitív oldalnál” mire is gondolok:
A felhőtlen, általam őszintének hitt gyermekkor, egészen az óvodától - az általános iskolán keresztül - a gimnáziumig, amely fundamentum alapjában véve jó alapnak bizonyult. Más szavakkal élve: a szüleim és a közvetlen környezetem által ki volt kövezve előttem az út…
Gyermekfejjel, később ifjú felnőttként részese lehettem szeretett lakóhelyem, Gellénháza úgynevezett olajipari fénykorának, amely maga volt a földre szállt paradicsom. De még ma is hasonló jó érzés tölt el, ha a nagyszüleimnél töltött nyarakra gondolok.
És ebben a Jóisten teremtette, ideális, mesebeli környezetben számtalan alkalommal megtapasztalhattam az élet nyújtotta szépség, a barátság és a szerelem (ovis, diák és felnőtt szerelem) varázslatos, feledhetetlen pillanatait. Ráadásul tehettem mindezt számítógép és mobiltelefonos őrület nélkül. A velem egy ívásúak még biztosan emlékeznek a gondtalan, forró nyári szünetek, a strandidőszak visszahozhatatlan világára; vagy a szerdai és vasárnapi mozik „bensőséges” hangulatára; de ugyanitt említhetném a vándortáborokat, valamint a nyári úttörő táborokat (persze mindenfajta politikai ízesítés nélkül). Ki ne emlékezne azokra a „falusi” bálokra, fergeteges bulikra, melyek szinte minden második héten szebbé tették az unalmas hétköznapokat megjárt emberkéket.
Megköszönöm a sorsnak, hogy ennek a csodának - ami persze nem minden percében volt élvezetes - a részese lehettem! Természetesen mindezen túl hálás vagyok a két jólelkű gyermekemért és a csodálatos édesanyjukért is.
Na egyelőre ennyi! Innyi! Jóberúgnyi, aszt hömbölögnyi!
Jogosan merülhet fel a kérdés: Mire volt jó ez a poszt?
Tulajdonképpen semmi másra, minthogy emlékezzünk egy kicsit letűnt korokról és emberekről. Adjunk hálát a Jóistennek, hogy megérhettük, átélhettük egy tőlünk fénysebességgel távolodó időszak minden egyes gyönyörű pillanatát, annak minden apró kudarcával egyetemben.
És íme az én intellektuális vérbankom Márai Sándor, könyvéből egy ide illő idézet:
„Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.”
Üdv! BenMar/Bazsó
