Múltidéző
Az elmúlt, napsütötte vasárnapon, szokásos sétámat téve a körúton (az Olajbányász körúton) sikerült beszippantanom "rég elfeledett" őszi, diák-évek illatát. (Megjegyzem, számomra meglepő, egyben örömteli pillanat volt az illat vagy szag érzékelése, hiszen a Parkinson egyik korai tünete a szaglás elvesztése.)
A tüneményes múltra emlékeztető, izgalommal teli, szeptemberi iskolakezdés érzése egészen a tüdőmig majd a szívkamráimon keresztül a legkisebb sejtjeimig hatolt; és a platánfák levélhullástól meggyérült lombkoronáján beszűrődő napfénnyel kézen fogva, könnyeimmel megküzdve járta át az egész testem.
Ismét fiatalnak és egészségesnek éreztem magam… Imádom az ilyen fiatalkoromat, gimnazista időket megidéző spontán pillanatokat, melyeket előidézhet akár egy illat, egy fénykép, egy ismerős arc, hely, akár egy dallam, vagy akár egy déjà vu-ként megélt élethelyzet is, és melyeket Lélek-Isten ajándékának, végső soron kisebb csodáknak tekintek...
Üdv! BenMar / Bazsó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése