Az elmúlt heteket - annak ellenére, hogy influenza elleni védőoltást kaptam - szinte végig betegeskedtem influenza jellegű tünetekkel. Előfordult, hogy annyira "OFF"
állapotba kerültem, nem bírtam bemenni az újdonsült munkahelyemre sem...
Nem
rég olvastam valahol egy nagy igazságot, ami szerintem nagyon is megállja a helyét erre a mai, jelenlegi "ESÉLY EGYENLŐSDI" társadalomra: A sérült embereknek
kétszer annyit kell felmutatniuk, mint úgymond egészséges társaiknak,
ahhoz, hogy "normális" társként befogadja őket a környezetük (Nem szöveg hűen idéztem). Ehhez
még szorosan hozzátartozik az is, hogy ebben az átkozott szinte érzelmek nélküli pénz
centrikus elvadult, elvakult verseny-világban még egy fokkal az úgymond "normális" embereknek is sokkal nehezebb a beilleszkedés.
Negatívumként
tartom számon azt a megmagyarázhatatlan változást, hogy már egy jó ideje az
álmaim sem sorolhatók az „álom” kategóriába, ugyanis amíg korábban az éjszakai
valótlan világomban kivétel nélkül minden egyes Parkinsonos agyam szőtte
történetben „egészséges” (fő)szereplőként voltam jelen, tehát tudtam rendesen
mozogni (többek mellett ezért is imádtam álmodni); míg ezzel szemben sajnos kb.
egy fél éve az álmaimban is már a realitás talaján mozgok, helyesebben a Parkinson
miatt csak nehezen mozgok...
Minden
este úgy fekszem le, ez volt az utolsó napom, nem bírom tovább a küzdelmet,
elfáradtam, hiszen már az álmaim sem támogatnak. És mit ad Isten minden reggel
mégis felkelek és folytatom ezt a hosszútávon számomra esélytelen háborút... a fiaim és a
feleségem szemébe nézve, ha "hadirokkantként" is, de mindig kapok tőlük
elég muníciót a folytatáshoz...
Próbálom
olvasásba, könyvekbe és nem könnyekbe fojtani és/vagy kiírni magamból minden
feladást sugalló gondolatomat….
BenMar
