Ollózva egy nem régiben megjelent Elit Med-es cikkből:
KEZELÉSI LEHETÔSÉGEK A PARKINSON-KÓR
ELÔREHALADOTT STÁDIUMÁBAN
TAKÁTS Annamária, NAGY Helga, RADICS Péter, TÓTH Adrián, TAMÁS Gertrúd
Semmelweis Egyetem, Neurológiai Klinika, Budapest
"A Parkinson-kór lefolyása során elkülöníthető a betegség
elôrehaladott és késôi stádiuma. Az elôbbi szakaszban a
levodopakezelés jelentôsen javítja a betegek motoros tüneteit,
azonban a kezelés szövôdményei, elsôsorban a motoros
fluktuáció és a dyskinesiák nehezítik a betegek gondozását.
A késôi stádiumban levodopára nem reagáló motoros tünetek,
kínzó nem motoros tünetek, dementia, pszichotikus tünetek
jelennek meg, a betegek gyakran intézeti ellátást igényelnek.
Az elôrehaladott stádiumban mûszeres, „device-aided” kezelési
lehetôségek állnak rendelkezésre, melyek alkalmazásával
jobban javítható a betegek életminôsége, mint a legjobb
per os terápiával. Ezek az apomorfinpumpa, a
levodopa carbidopa intestinalis gél és a mély agyi stimuláció.
A terápiás terv felállításánál fontos szempont „a
megfelelô terápia, a megfelelô betegnek, a megfelelô
idôben” elv alkalmazása."
"A degeneratív idegrendszeri betegségek száma az
egész világon, így Európában is drámaian növekszik.
Az Európai Agytanács (European Brain
Council) felmérése alapján Európa 28 országának
(az Európai Unió, valamint Izland, Norvégia és
Svájc) mintegy 466 millió lakosa közül 127 millióan
– a lakosság több mint egynegyede! – szenvednek
legalább egy központi idegrendszeri betegségben.
Ezen betegségek éves költsége 386 billió eurot,
ami 829 euro-t jelent egy európai lakosra számítva.
A Parkinson-kór mint a második leggyakoribb
degeneratív idegrendszeri betegség (az Alzheimerkór
az elsô) jelentôsége nemcsak egészségügyi,
hanem szociális, társadalmi és gazdasági szempontból
is rendkívül nagy. A betegség gyakorisága ma
már 200–400/100 000 lakos. Európában jelenleg
1 200 000 Parkinson-beteget tartanak nyilván,
2040-re ennek a kétszeresével számolnak1.
A Parkinson-kór oka ismeretlen. Genetikai és
környezeti tényezôk együtt tehetôk felelôssé a kialakulásáért.
Az agyban a substantia nigrában és
más agytörzsi idegsejtcsoportokban zárványok,
Lewy-testek mutathatók ki."
A teljes cikk itt található:
http://www.elitmed.hu/kiadvanyaink/ideggyogyaszati_szemle/kezelesi_lehetosegek_a_parkinson_kor_elorehaladott_stadiumaban_11719/
Személyes találkozás a Parkinson kórral... a kezdetektől a DBS műtétig és... a végtelenbe és tovább
2013/12/17
2013/11/25
Egy kis érdekesség Michael J. Fox Alapítványának oldaláról
A diszkinéziát, vagyis az
akaratlan mozgásokat, túlmozgásokat gyakran a Parkinson kór egyik tünetének
tekintik, de valójában ez a Parkinson gyógyszeres (levodopa, dopamin agonisták)
kezelésének egyik mellékhatása. Sok páciens olyan legyengítőnek találja a
diszkinéziát, mint magát a betegséget.
(A mozgással kapcsolatos korai klinikai
tünetek közül a disztónia, vagyis a mozgáskoordinációs zavar többek mellett az,
ami jellemzően a Parkinson kór egyik elő jele.)
A MJFF elérte ezt a mérföldkövet, amikor résztvevőket
keresett a diszkinézia kezeléséhez. A diszkinézia akaratlan mozgás, ami a
dopamin gyógyszer (levodopa) hosszútávú szedésének a mellékhatása. Jelenleg a
legjobb gyógyszer a diszkinézia kezelésére az amantadin. Egy nemrég preklinikai
modelleken végzett tanulmányból kiderül, hogy egy könnyen elérhető gyógyszer, a
topiramate, az amantadinnal keverve hozzájárult a diszkinézia kezelhetőségéhez.
Valójában a topiramate és az amantadine kombinációja hasznosabbnak bizonyult,
mint ezek külön-külön, a mellékhatásukat is figyelembe véve.
(A fordításért köszönettel tartozom Fekete Nellinek!)
2013/11/23
Félembernyi Bogyó...
Érdekességképpen megosztanék
veletek egy - táplálkozási grafikonok ihlette – becsült kimutatást az általam
közel 10 év alatt elfogyasztott/megzabált anti-Parkinsonos gyógyszerek
mennyiségéről:
Összes mennyiség csak és
kizárólag az antagonista és a levodopát tartalmazó gyógykészítményekből: kb. 50-60 kg
Csak ezekre a típusú
gyógyszerekre ez idáig elköltött kisebb fajta vagyon: Kb. 550-600 000 ft.
Bajeg! Ez van!
Ennyi! Innyi!
Jóberúgnyi oszt hömbölögnyi! :D
2013/11/11
"Vissza a jövőbe!" - Parkinson kór vs. munkahely
Eredeti poszt: Parkinson kór vs. munkahely
"Jó reggelt
Mindenkinek!
Szeretném
megkérdezni a véleményeteket, a parkinson kór és a munkahely, illetve
munkatársak egymáshoz való viszonyáról. Az Én munkahelyemen kevesen tudják -
csak a legkedvesebb kollegáim és a közvetlen főnököm - hogy parkinson
kóros vagyok. Nem a szégyen tart vissza attól, hogy másnak is elmondjam csak a
munkahelyemet féltem. Az igazság az, akik régebb óta ismernek, látják,
hogy nem kerek valami, de legalábbis eddig még nem tették szóvá. Nem akarok
dicsekedni a betegségemmel, de aki rákérdez annak szívem szerint elmondanám.
Nekem nincsen tremorom (remélem nem is lesz) de a mozgás lassulását sokan
észreveszik.
Kedves
sorstársak nektek már volt ilyen vagy ehhez hasonló problémátok?
Abban is érdekel
a véleményetek, hogy ha új munkahelyre mennék (nem önszántamból) ott megmondjam
a betegségem vagy ne?
Ha van
tapasztalatotok, véleményetek kérlek írjatok.
Köszönöm: Szi72"
A válaszom
(kommentem):
Kedves Szi72!
Anno a
munkahelyemmel kapcsolatban nálam egyszerű volt a helyzet. Amint kiderült
2004-ben a főnököm előtt a betegségem - ugyanis nem titkoltam el -, a góré nem
csinált különösebb gondot magának belőle: diplomatikusan kirúgott. :( Tanulva
az előzőekből, éppen ezért a következő melóhelyeimen már a felvételi
meghallgatások alkalmával eltitkoltam a Pk.-t, egészen addig, amíg rá nem
jöttek (jellemzően legelőször az üzemorvos), hogy valami nem a rajz szerint van
a mozgásomban (tremor tekintetében szintén zenész :D ).
A történethez
hozzátartozik, hogy 1997- óta területi képviselőként (SLEP túrában) kerestem a
család kenyérre valóját, tehát havi szinten 4-5000 km-t kellett többnyire
kisteherautóval levezetnem; nem is beszélve az említett munkához szorosan
kapcsolódó raktári teendőkről, amibe természetesen a kemény fizikai munka is
beletartozott (Élelmiszer kereskedelmi cégek: Pepsico, Delforg, Novaco Lay's,
Győri keksz, valamint Szerencsejáték szervező cégek stb. stb.) Többek között,
amiért korrektül megfizették, szerettem az üzletkötői munkát.
A végkifejlet
aztán minden esetben ugyanaz a dráma lett, mint 2004-ben, vagyis repültem.
Persze a felmondás oka szokás szerint sohasem a Pk.-om volt... Miután több
melóhelyen is hosszabb, rövidebb ideig „szerencsét próbáltam” 2007-ben aztán az
utolsó, még "egészségesen" eltöltött munkahelyemen már megelőztem a
munkáltatómat és én mondtam fel saját magam, amit aztán még ugyanebben az
esztendőben a leszázalékolásom követett (sajnos!)
Azóta nem csupán
a Pk.-al küzdök, hanem kezdetben évenként, később 3 évenként az azóta többször
is megváltozott "rokkantosítási" törvények megalkotóival és a szájbatekert
nyugdíjbiztosítóval is.
Jelenleg - közel
már 4 esztendeje - nem rehabilitálható, megváltozott munkaképességű humanoid
robotként (2011-ben DBS műtét) napi 4 órában iskolatitkári munkát látok el egy
halmozottan sérült gyermekekkel foglalkozó gyógypedagógia intézményben, a 2007-
et követő átmeneti időszakban megszerzett szakképesítésemnek köszönhetően
rendszerinformatikusként. Ahol természetesen már nem kellett és a mai napig nem
kell eltitkolnom a betegségemet, amit lassan 10 év betegséggel a hátam mögött és
az agyi pacemakeremmel természetesen már el sem tudnék.
Halkan jegyzem
csak meg, - magunk között maradjon - annak ellenére, hogy sohasem vártem el, vagy kértem pozitív diszkriminációt, azzal kell, szembesüljek: néha a jelenlegi főnököm sem minden
esetben veszi figyelembe a Pk. tüneteiből eredő "korlátozó
tényezőimet", amelyeket egyébként a legutóbbi 3 évre kiadott orvosi
(rehabilitációs) bizottság által írásba foglalt alkalmazhatósági szakvélemény
is tartalmaz. :(
Amiért
eredetileg klaviatúrát ragadtam, az az volt, hogy fenti poszt témájához
kapcsolódóan ajánljam neked (és minden sorstársamnak, aki még esetleg nem
olvasta) az ismert színész Michael J. Fox 2002-ben megjelent "Szerencsés
Ember" című, nem éppen korszakalkotó színvonalon megírt önéletrajzi
könyvét (de azt gondolom nem is a formailag igényes műalkotás volt Michael
elsődleges célja), amely nekem anno rengeteg erőt adott a folytatáshoz a Pk.
elleni háborúban.
Annyira hálás
voltam a lélekerősítő, bátorító szavakért, hogy levélben köszöntem meg a
"Vissza a jövőbe" című filmtrilógia (sci-fi komédia) főhősének. (A válaszlevél
egyébként az USA-ból 2004-ben 1 hét alatt meg is érkezett, ami akkoriban bőven
túlszárnyalta a Magyar Posta belföldi postafordultát. :) )
Legvégül,
Misivel ellentétben nem ringatom magam illúziókba a napi szintű
állapotváltozásaimmal kapcsolatban. Egyszerűen megpróbálom elfogadni a drámai
valóságot….. ami természetesen a mai napig nem sikerült teljes mértékben.
Azoknak az
embereknek a véleményét osztom, akik azt tartják – még annak ellenére is, hogy
közhelynek számít -, ha háborút nem is, de csatákat megfelelő hittel és
kitartással igenis meg lehet, sőt meg is kell nyerni, hiszen az ember egyszeri,
megismételhetetlen életében minden egyes pozitívan, talán fogalmazhatok úgy, boldogan
eltöltött másodperc kell, hogy számítson, hiszen azokért a boldog pillanatokért,
amelyek, mintegy a boldogság folyamatát képezik azt gondolom érdemes harcolni a
végsőkig!
Elnézést az
újabb virtuális szájmenésért, de ez meg már a DBS (pozitív vagy negatív? -
döntse el mindenki saját maga) mellékhatásának tudható be. :)
Ennyi! Innyi!
Jóberúgnyi! Oszt hömbölögnyi!
Üdv! BenMar /
Balázs
Ne add fel szívem!
Mindig el kell kapni
Ki feléd nyúl, az utolsó kezet,
A harcot feladni
Nem szabad, hisz az jóra nem vezet.
Mindig meg kell látni
Fényeit a megértő szemeknek,
Muszáj talpra állni,
Hinned kell, hogy téged is szeretnek!
Mindig ki kell szűrni
Zajokból az imát, mi érted szól
Néha el kell tűrni
A fájdalmat, azt is, ha nem vagy jól!
Reményed ne add el
Ördögnek, véle ne köss üzletet,
Fáklyádat ne oltsd el
Ha gonosz támadja meg tüzedet!
Kérlek ne rohanj el,
Egyszer úgyis elvisz majd Istened,
Sorsodat fogadd el,
Látod, itt vagyok én is még veled!
Ki feléd nyúl, az utolsó kezet,
A harcot feladni
Nem szabad, hisz az jóra nem vezet.
Mindig meg kell látni
Fényeit a megértő szemeknek,
Muszáj talpra állni,
Hinned kell, hogy téged is szeretnek!
Mindig ki kell szűrni
Zajokból az imát, mi érted szól
Néha el kell tűrni
A fájdalmat, azt is, ha nem vagy jól!
Reményed ne add el
Ördögnek, véle ne köss üzletet,
Fáklyádat ne oltsd el
Ha gonosz támadja meg tüzedet!
Kérlek ne rohanj el,
Egyszer úgyis elvisz majd Istened,
Sorsodat fogadd el,
Látod, itt vagyok én is még veled!
"Először nem vesznek tudomást rólad, aztán kinevetnek, aztán harcolnak ellened, aztán győzöl." Gandhi
2013/11/09
Az élet, mint tanítómester
Az elmúlt 10 év során
megtanultam: Ha bármilyen gyógyíthatatlan betegségben szenvedünk vagy fogyatékkal
élünk minden esetben csak magunkra vagy maximum a közvetlen
környezetünkre (ha egyáltalán még van ilyen) számíthatunk! A többi mind hamis
propaganda, hazug kampány! Esélyegyenlőség csak szóban létezik! Undorítónak
tartom mások nyomorúságából bármilyen módon profitálni!
Ennyi! Innyi! Jóberúgnyi! Oszt
Hömbölögnyi!
2013/11/07
Szerelem és más drogok
"Ha elege van ebből a félrebeszélésből és az igazságra kíváncsi!”
Sajnálom, hogy eddig nem láttam „A szerelem és más drogok” című filmet a megjelenésekor anno 2011-ben a moziban, de most – hála "Szi72"-nick figyelemfelkeltő írásának – lassan 3 esztendő elteltével bepótolhattam ebbéli hiányosságomat.
„Mindennapos küzdelem ez, hogy megőrizzük emberi méltóságunkat a társadalomban, de ez csak úgy megy, ha elfogadjuk a korlátainkat!”
Sajnos nem vagyok esztéta, mégis azt gondolom ez (IS) az a film, ami mellett nem illik szó, helyesebben vélemény (nem kritika!) nélkül elmenni egy magamfajta több síkon is érintett kvázi „beavatott” férfiembernek. Írom ezt annak ellenére, hogy Jake Gyllenhal orvoslátogató-gyógyszerügynök mellett a film másik, (Parkinson kóros) főszereplője történetesen - velem ellentétben - egy hölgy (Anne Hathaway), és hogy a történet egy romantikus, amolyan két szálon futó „végén sírós” szerelmi kapcsolatot dolgoz fel.
„Ez a betegség sokkal empatikusabbá tett”
Az 1996-ban játszódó film műfajára nézve nem egészen egyértelmű a számomra. Erősen keveredik benne a drámai elemekkel átszőtt „Love Story”-s romantika (melodráma) a realista, szókimondó, szatirikus vígjátékkal; amely sokszínűség azt gondolom, egyben ki is emeli az egyszerű, langy-romantikus vagy a XXI. század kereskedelmi tv-s csatornáira oly jellemző zombikkal teli „kukkolós”, úgynevezett „való világos”, vagy „olcsó humorú” futószalagon gyártott alkotások átlagából.
„Hali! Szép vagy babám! Bekapod a kobrát?”
Mind e mellett – habár testközelből nem ismerem a távoli USA sajátosságait, jellemzőit, mindennapjait – némi átfogó képet, valós amerikai társadalom (kór)rajzot, valamint néhol erős, ironikus elemekkel átszőtt, jelenkori rendszer-kritikát is véltem felfedezni a különböző társadalmi osztályokból való mellékszereplők karakterében, viselkedésében, megjegyzéseiben, a helyszínekben, valamint nem utolsó sorban magában a történet egészének alapjaiban is.
- „Mi jár a fejedben?"
- „A pénz!”
- „Irány Chicago!”
Befejezésül azért halkan megjegyezném, annak ellenére, hogy távol élünk egymástól, nem csupán a Parkinson kór tüneteiben hasonlít az általam megismert közép európai (magyar) ember amerikai (sors)társaira. Sőt tovább megyek: néhol döbbenetes a hasonlóság! Hogy ez jó irány-e vagy sem, azt mindenkinek saját magának kell eldöntenie.
„A depresszió! Az az igazi aranybánya!”
Hát szó, ami szó a filmben szinte az összes szereplőnél, a
történet elejétől a végéig tapasztalható hyperszexualitás okát maximum találgatni
lehet: tesztoszteron? Parkinson? Gyógyszer mellékhatás? állatias (nyúl) ösztönök? Rendezői eszköz a közönség megnyeréséhez?... bla bla bla.... vagy egyszerűen ez Amerika?!
Egyet határozottan kijelenthetek,
a film leszámítva néhány apróságot (már ami a Parkinson kór bemutatásával
kapcsolatos hiányosságokat, és a szerintem, aránytalanul eltúlzott, anti-populista elitcentrikusságot illeti) nekem nagyon elnyerte a tetszésemet! Éppen
ezért bátran ajánlom mindenkinek, aki esetleg még ez idáig hozzám hasonlóan lemaradt róla,
hiszen a film enged belekóstolni többek között a fiatalabb Parkinson kórban szenvedő sorstársaim, –
éljenek bárhol is a Földön - és közvetlen környezetük happynek a legnagyobb
jóindulattal sem nevezhető, apró örömökkel és nehézségekkel teli életmorzsáiba.
„A hivatalban mindent figyelnek!”
Üdv! BenMar/Bazsó
2013/11/03
"Csak a lelkiismeret lehet bírád, hóhérod vagy pártfogód, senki más!"
„Csak akkor nincs jogunk
hidegnek és fölényesnek maradni, ha azt látjuk, hogy ártatlanokat gyaláznak és
kínoznak. Ilyenkor ne kíséreld meg, ember, valamilyen szemlélet, bölcselet vagy
magatartás ormairól, mozdulatlanul és hidegen nézni az emberi nyomorúságot. A
magad ügyében maradj előkelő, hideg, érzéketlen és gőgös. A mások nyomorúsága
ügyében érezzél, hevüljél, cselekedjél – ne ódzkodjál attól, hogy terhére legyél
a hatalmasoknak, kunyerálj, vesztegess, ha kell, kövess el mindent, hogy
segíts. A mások ügyében nem lehetsz pártatlanul és hidegen bölcs, sem büszke,
sem fölényes. Az ártatlanok fájdalma és megalázottsága kötelez, hogy elhagyd nyugalmad
szirtjeit. Akkor, csak akkor, nincs jogod magányosnak és büszkének maradni. Ezt
jegyezd meg jól!”
/Márai Sándor/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


