Az élet (fel)forgató könyve

 Az élet (fel)forgató könyve

"Az ember életének három fő korszaka van: Az első, amikor azt hiszi, hogy a szerelem a legfontosabb; a második, amikor azt hiszi, a pénz a legfontosabb; a harmadik, amikor rájön, hogy mégis a szerelem a döntő!" (Csodacsatár)

Átlagos esetben, amikor világra jössz, születéseddel egy időben kapsz keresztneved mellé egy sor(s)számot - személyi szám formájában. Amely számsor egyben menetjegyként szolgál az univerzum sors-expresszére, ahol a masiniszta maga a Jóisten. (Vagy ha szeretném vonatos közhely nélkül írni, nevezhetném ember számára, ismeretlen kóddal, Isten által írt számsornak is.)

Kinek rövidebb, kinek hosszabb vonat-út; kinek panorámás, kinek pedig lesötétített kabin jut osztályrészül. Persze az sem mindegy, hol és mikor vagy milyen útitársak szállnak fel veled, a „végtelenbe és tovább” rohanó szerelvényre. Csak az a bibi mindezzel, hogy retúrjegyet nem kaphatsz - még akkor sem, ha olyan helyre pottyantott a gólya, ahol még a kerítés is PICKszalámiból van. A születése után jódarabig pusztán egy központban lévő, mégis perifériás, önálló életre képtelen, szülő-vezérelt eszközként működik az embergyereke. Ez utóbbi, kissé furának tűnő hasonlat, főként a csecsemőkorúakra jellemző.

Átlagos esetben közben az idő nem áll meg. (Idő? Tulajdonképpen nem is létezik, pusztán csak a láthatatlan, visszafordíthatatlan folytonosságot illetjük ezzel a szóval.) Kisgyermekként még az Istentől frissen kapott operációs rendszered kezdetleges formáit próbálod ízlelgetni - a felnőttek segítő útmutatása mellett. Ilyenkor még szinte maga a valóság is, feletted lévő bárányfelhők formájában álomvilággá változik benned. Ebben az időben még csak nem is sejted, hogy mekkora hatással lesz majd későbbi életedre (főként képlékeny lelkivilágod alakulására) ezeknek a Jancsikkal és Juliskákkal, Piroskákkal, bárányokkal, farkasokkal, nyulakkal, medvékkel és egyéb mesefigurákkal teli álomvilágod.

Aztán belépve a kamaszkorba, elkezded tesztelni, próbára tenni szüleid tűrőképességét; felfedezni és megérteni tested furcsaságait, a nemiség eltérő formáit; és ízlelgetni a még mindig változásra képes lelked mélyebb zugait is. A változás, vagy legalábbis a lehetősége végig kíséri az egész Földön töltött idődet. Ilyenkor még néhány, születésedkor beléd programozott applikáció béta verziós, így van rá mód, hogy a meglévő régieket bebiztosítsd, illetve újabb és újabb appokat szerezz be. Ám ritkább esetben öröklött, külső és belső tulajdonságodon – bármennyire is szeretnéd - sajnos változtatni már nem tudsz vagy csupán nagy küzdelem árán.

Átlagos esetben tinédzser korodban op-rendszered megfertőződik az első valódi, testi-lelki diák-szerelem vírusával; hiába minden tűzfal, vagy vírusirtó alkalmazás. Igaz, hogy eddig is ismerhettél – már az óvodában vagy az általános iskolában - valami szerelemhez hasonló bizsergést és lehet, hogy az első feledhetetlen csók is megvolt már, ám ennek ellenére a tini szerelem semmihez sem fogható, nagyfokú szeretetben kiteljesedő, különlegesen bódító, leírhatatlan érzés.

A felnőtté válás előszobájába, az ifjú korba lépve aztán, mint egy hatalmas „reset” vagy újratervezés, hirtelen kikerülsz az addig hőn vágyott való világba; miközben ráeszmélsz, hogy ez az RL(RealLife) sokkal több buktatót és rossz irányt tartogat a számodra, mint azt előtte gondoltad. Sok mindenben magadra vagy utalva, számos döntést kell meghoznod, el kell döntsd, merre vezet legjobb út a jövő felé. Azt mondják a hozzáértők, egy B-terv mindig jó ha van a zsebedben. És te fáradhatatlanul mész és csinálod. Sokszor eltévedsz, de valahogy mindig visszatalálsz (vissza kell, hogy találj) a helyes útra. De közben, azt is mondják, ne felejts el – feltéve, ha tudsz – élni; hiszen ez az időszak a bulik és a szárnypróbálgatások, valamint felnőttkori önmagad megtalálásának a periódusa kell, hogy legyen.

Átlagos esetben, ha megfelelsz a „rendszer követelményeknek” (mind testileg, mind lelkileg és nem utolsó sorban törvényileg), előbb vagy utóbb beléphetsz a felnőtt kor nappalijába, ahova gyermekkorodban már sokat kacsingattál. Végzed a munkád ezerrel és hajtod a pénzt. Azt hiszed veled semmi rossz nem történhet, ezért, nem törődve az intő jelekkel gyakran túlvállalod magad. Közben megtalálod az igazi, feltételek nélküli, gondoskodó szeretettel teljes szerelmet. Fantasztikusan hatalmas boldogság a gyermekeid születése is. Te átéled, mindezt a gyönyört, amit megértetni olyan emberrel, aki nem volt szerelmes vagy akinek nincs gyereke nem lehet.

Aztán, ha semmi nem zavarja meg a folyamatot elérkezel a 40-es 50-es éveidhez, amikor is az ember megkomolyodik (Márai Sándor szerint ez 40 éves korban jön el férfiak esetén – kövezettek meg, de érzek csekély hímsovinizmust Márai írásaiban), amikor megpróbálod számadás vagy leltár szerűen összegezni addigi életed válaszokat keresve az élet értelmére. Közben azon töprengsz, milyen maradandó értékeket raktál le az asztalra. Ki és mi az, milyen cél, milyen hit az amiért/akiért megérte eljutni eddig a pontig? Közben rájössz milyen jelentéktelen, szinte láthatatlan kis pontok vagyunk a világegyetem végtelenségében.

De ezek a jelentéktelen kis porszemek mindenre kiható, visszafordíthatatlan változásokat tudnak okozni a világegyetemünkben, hatalmas, értelmetlen háborúkat vívnak egymással, képesek fölrobbantani a bolygóinkat, vagy akár fegyverek nélkül, csupán idióta viselkedéssel is el tudják pusztítani a Földet.

Ez van átlagos esetben… De felvetődik a költői kérdés: Mi a forgatókönyv nem szokványos életfolyamatnál? Hogy változik meg a sorsod, ha teszem föl beüt a krach egy alattomos betegség formájában?

 

„A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!”.

 

Üdv! BenMar@Bazsó