„Fiatalság, bolondság”, nem több, csupán ennyi,
Visszanézve gyarló fiatalságom filmkockáit, jut eszembe, kétszer is (eltökélten) elhatároztam, hogy elhagyom szeretett országunkat. Egy alkalommal úgy elegem lett a - kisgyermekkorban még hőn áhított, szabadnak hitt - felnőttek idétlen szabályokkal és kötelességekkel teli világából, hovatovább börtönéből, hogy "kisded" álmaimban már Anglia egyik magyar tulajok által üzemeltetett vendégházában mosogattam. Ez a tervem azonban már itt, gondolati síkon megrekedt, mivel magamra maradtam az elhatározásommal. Így, ha kissé nyögve-nyelősen is, de itthon ismét ment tovább minden a maga régi-új, megszokott útján.
Aztán, pár évvel később, "érettebb" fejjel, amikor már lazult a rendszer, egy regényben olvasottak hatására, képtelennek tűnő, merész tervvel próbáltam minden addigi életemet magam mögött hagyni, ugyanis fejembe vettem - "minden mindegy" jelszóval -, meg sem állok a Gallok földjéig és belépek a Francia Idegenlégió kötelékébe. Már kontaktot is szereztem és elkezdtem keményen a testedzést. Félreértés ne essék, nem a bűnüldöző hatóságokkal gyűlt meg a bajom, és nem volt vaj a fülem mögött, hogy menekülésre vegyem a figurát; csupán a lázadó, ismeretlen utáni kalandvágy mozgatta az eseményeket. Természetesen ez az álmom is – mint annyi más - összegyűrve, a kukában végezte.
Itt rekedtem magnak, közben megöregedtem. Kimondom hát, felnőttként is őszinte, kisgyermeki szerelemmel szeretem a hazámat a maga ezerarcú anyaföldjével, sokszínű emberkéivel együtt. Hozzon bármit is ez vészjósló világjárvány, terelje bármerre is Isten utamat, ma már nem hagynám magára huzamosabb ideig semmi pénzért (önként), emlékekkel terhes szülőföldemet, az igazat megvallva el sem tudnám hagyni….
Minden képmutatás és önös érdek nélkül megvallom, jól esett mindezt leírni!
Ennyi, Innyi, Jóberúgnyi azt Hömbölögnyi!
Üdv! BenMar
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése