Retromantika
A minap véletlenül kezembe került egy fotó 1984-ből. A képen a zalaegerszegi 3 szobás - felújítás okán - ideiglenesen kiutalt lakásunkban berendezett szobám egy részlete, sarka látható. Akkoriban a gellénházi 2 szobás, lakótelepi lakásban nem volt külön szobám, ezért az ott töltött közel egy éves időszak alatt - a puritán berendezés ellenére - nagyon megszerettem ezt az egerszegi, régóta vágyott "saját bejáratú kis kuckómat".
A poszthoz csatolt fotót a szovjet gyártmányú CMEHA-SMENA 8M, akkoriban igen a szívemhez nőtt fényképezőgépemmel készítettem. A képszéleken látható vignettálást vagy más néven peremtorzítást, peremsötétedést; (jelen esetben az előhívás miatt peremvilágosodást), egy kiürült, jellegzetes illatú U2 sampon, citromsárga műanyag flakonjából készült, éppen akkor frissen tesztelt fényképezőgépem, objektív lencséjére méretében éppen passzoló, feketére festett napellenző okozta. Akkoriban, otthoni számítógép nem lévén, többek között, az Ezermester című újság színes havilapjából tájékozódtam a házilag készíthető okosságok, praktikumok elkészítésének mikéntjeiről.
A szobám falára kiragasztott, különféle zenei irányzatokat képviselő, aktuálisan kedvenc előadók, együttesek posztereit is – amelyek szintén láthatók a fotón – újságok mellékleteiből lehetett anno beszerezni. Nemre, bőrszínre, származásra, felekezetre vagy zenei stílusra való tekintet nélkül jól megfért egymás mellett a falon Szikora Robi, Bob Dylan, Bruce Springsteen és Klausz Meine, de soha sem hallottam reklamálni az AC/DC-t, hogy egy lapon (akarom írni: falon) van a Duran Durannal avagy a Kalákával hogy csak néhányat említsek a sok neves előadó közül... De ugyanilyen felfogással válogattam össze anno a másik, számomra ugyancsak fontos időtöltés "alanyait" a könyveket.
Az idők során kifakult, viseltes „dagerrotípiát” nézve, vagy akár régi, ismerős dallamokat hallva is sok szép, könnycsalogató emlék jön a felszínre a "Jóvilágból", a középiskolás korszakomból. De ugyanúgy eszembe jutnak a zrínyis korszakom, a ’80-as évek kultikus emberei (tanárok, barátok, szerelmek), tárgyai, öltözékei, vagy a kor jellegzetes illatai is; az iskolai célokra rendszeresített diplomata táska (később sportszatyor); a szintén az előbbihez hasonló célt szolgáló szimat szatyor (katonai gázállarc táska); a TV sorozatból jól ismert Surda-kalap; a zegi Ifjúsági Áruházban kapható, sokunk számára hőn áhított, magas szárú Puma cipő; a kopott TRAPPER és a szűk szárú sztreccs vagy "márvány" farmer; a munkaruházati boltból beszerzett, iskolai, kék színű egyen köpeny helyett használt, szinte a földig érő barna „karbantartó” köpeny; a különböző ízű „kommersz” likőrök (dió, császárkörte); az egymásközt csak "vadásznak" vagy "LEO"-nak hívott boros-kóla, nagypapa halszálkás lódenkabátja; a sokszínű ruhán lógó telefonzsinórok, a házilag készített és tablettával színezett pelenka-pólók, a korabeli vendéglátóhelyek, a zegi „Nefi”, a Véndiófa, a Tulipán, a Pontház presszó, a „füvek” nélkül is jó hangulatú házibulik, a videó diszkók, a koncertek, az élőzenés „falusi” bálok, a napestig tartó kártyapartik az MHSZ pince klubjában, az óraközi szünetek zugdohányzásai, az építőtáborok és még jódarabig sorolhatnám mennyi minden jelentette számomra a ’80-as éveket...
Sajnos az ember a virágokkal ellentétben, bárhogy is szeretné, nem képes minden tavasszal szirmot bontani és minden évben átélni a gyermekkor, a fiatalság élményeit. Sajnos megöregszünk (mármint a szerencsésebbje). Éppen e miatt – ha már kaptunk „adatrögzítő sejtállományt” a teremtőtől - néha jól esik kicsit nosztalgiázni, kicsit elrévedni a múltban, kicsit újra élni dolgokat. Közben minden alkalommal rájövök, hogy minden jelenlegi gondom ellenére milyen szerencsés vagyok, hiszen a Jóisten jó atyához illően, nagy lelkűen, bő kézzel osztogatta nekem az időt, a jót, a kincset, melyet fiatalságnak hívnak, és amely adományt bűn elkótyavetyélni. Egyúttal az is tudatosul bennem, hogy Isten és ifjúságom által mennyi minden köt ide ehhez a szent földhöz… (Ezzel a fajta lelki gazdagsággal tudom, nem vagyok egyedül.)
MÁRAI SÁNDOR: AJÁNDÉK
És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.
Üdv! Bazsó/BenMar
