Személyes találkozás a Parkinson kórral... a kezdetektől a DBS műtétig és... a végtelenbe és tovább
2021/09/07
A gellénházi autóbuszállomás ("Röptér") margójára
2021/09/06
Autóbusz megálló, Gellénháza
Mi jár a fejedben, Balázs?
A Zrínyi Miklós Gimnázium „Tablók könyve 1902-2014” című kiadványának beszerzési projektje kapcsán egy számomra ismeretlen úri ember jóleső, manapság oly ritka önzetlenségének köszönhetően (amit ezúton is hálásan megköszönök) úgy adódott, hogy ma „hajnali” 6 óra 30 perckor – hosszú idő óta nem történt ilyen - „ismét” kimehettem a gellénházi „Rep tér” mellett lévő autóbusz váróba. Ez az időpont nagyjából egybeesett a hajdani, szép-emlékű fiatalkorom, szeptember reggeleinek suliba indulási időpontjával.
A buszváróhoz érve kellemes, nosztalgikus hangulat kerített hatalmába. (Megjegyzem, anno ifjú koromban minimum 3-szor többen vártuk ingázó, úgynevezett "bejárós" diákként a Zalaegerszeg felé tartó buszokat, mint manapság, illetve a korabeli buszmegálló épülete sem volt elzárva az utasok elöl.) Az igazsághoz hozzátartozik, hogy annyira azért mégsem vártuk a fél és háromnegyed hetes, vagy akár a 7.20-as járatokat. Ismét az a meseszerű - talán a letűnt, lázadó ifjú korunknál és a szintén azonos társadalmi hovatartozásunknál fogva; a közösségi összetartozás szelleme miatt vagy pusztán azért, hogy stikában elszívjuk a reggeli „mindennapi betevő” ciginket– feeling szorongatta lelkem és szívem legtitkosabb zeg-zugait, melyek egy könnycseppet is előcsalogattak rejtekhelyéről.
Hányszor, de hányszor jöttem ki ide elmélázva az eljövendőn – néha félig még szundikálva - fagyos decemberi, avagy napsütötte júniusi reggelek pirkadataiban, csodálatos hajnalaiban, holdfényes estéken - amely utat már becsukott szemmel is ismertem. Ej, ha azok a sokat látott gellénházi buszváró épület falai beszélni tudnának….
Aztán lehet, hogy jobb is, hogy némán állva őrzik a régmúlt egyes pillanatait, eseményeit, melyeknek a Jóisten ajándékaként mi is részesei lehettünk!
Köszönöm!
Ennyi! Innyi! Jóberúgnyi aszt hömbölögnyi!
Üdv! Bazsó / BenMar
2021/08/13
A tűzpiros szovjet csoda
Nekem is volt egy vörös, 1200-es "dzsitim" (Anno az egyik Gellénházán élő vendégmunkás (Pali) hívta dzsitinek az 1600-as Ladáját)
![]() |
| Forrás: retrovasak.hu |
![]() |
| Forrás: retrovasak.hu |
![]() |
| Forrás: retrovasak.hu |
![]() |
| Forrás: retrovasak.hu |
2021/08/11
BALATONI SÓVÁRGÓ - By Lackfi János
Lackfi János: BALATONI SÓVÁRGÓ
![]() |
| Forrás: Facebook |
Mikor lesz majd a lángostól tejfeles a szád
Mikor lesz, hogy a bikini gumija bevág?
Mikor lesz, hogy kiszőkül a szőr a karomon?
Hogy a vizibicajon a pedált taposom?
Mikor lesz, hogy juj, a hínár combomra ragad?
Mikor lesz, hogy mustrálod a nőket, ne tagadd?
Mikor lesz, hogy a vízparton lefutsz még egy kört,
Hogy a Béla cekkerében hozza már a sört?
Mikor lesz a talponálló megint kiskoszos?
Mikor lesz, hogy ne ugrálj a partról, nagyokos?
Mikor lesz a pecabottal semmit fogni jó?
Mikor lesz, hogy felborít már majdnem a hajó?
Mikor lesz, hogy harmadfok és jön már a zuhé?
Mikor lesz, hogy szedjük össze, el ne ázzon, hé!
Mikor lesz, hogy hű, a húgod tiszta nőci lett?
Mikor lesz, hogy ne a fűbe dobd a cigidet!
Mikor lesz, hogy a napszemcsi nagyobb, mint az arc?
Mikor lesz, hogy leégésbe mindjárt belehalsz?
Mikor lesz, hogy nem az izgat, pusztul a fajunk?
Mikor lesz, hogy csak ülünk, míg szárad a hajunk?
Mikor lesz, hogy nem is tudod, milyen nap van épp?
Hogy mindennap le a strandra, és se hang, se kép?
Mikor lesz, hogy vörös fejjel fújd a matracot?
Mikor lesz, hogy kifigyel a szőrös pocakod
Mikor lesz, hogy jeges fröccsre jeges fröccs jöhet?
Mikor lesz, hogy a strandröpi jó kezdőlöket?
Mikor lesz, hogy erre lassúzott velem anyád?
Mikor lesz, hogy százezredszer szól az itt a nyár?
Mikor lesz, hogy kempingszéken ücsörög apu?
Kigombolt ing, verd a blattot, piros az adu?
Mikor lesz, hogy szegény Bundás árnyékban liheg?
Mikor lesz, hogy befizettünk, de a víz hideg!
Mikor lesz, hogy hányas faktor a te naptejed?
Mikor lesz, hogy vegyél sapit, felforr a fejed!
Mikor lesz, hogy megkerüljük bicón a tavat?
Mikor lesz, hogy jaj, a vádlim cipóvá dagadt?
Mikor lesz majd Mars-kolónia a nyaraló?
Pénztárcához szupertitkos széf a takaró?
Mikor lesz az esti koncert faja mulatós?
Mikor lesz, hogy a mama még mindig mutatós?
Mikor lesz, hogy hűtőláda, kovászos ubi?
Mikor lesz, hogy hozott nagyi rántott húst, nyugi!
Mikor lesz, hogy évben egyszer végre Balaton?
Hogy a fásultságot bőrömről lemaratom?
(Tavaly
még csak így sóvárogtunk, de idén tényleg mind ott tolongunk a magyar
tengernél. Kihagytam valamit a kötelező elemekből? Egészítsetek ki
nyugodtan egy-két adalékkal...
Hát én engedtem az invitálásnak: Lackfi után szabadon:
2021/08/10
Balatoni freskó (újra fel/töltve)
Édes Pilóta retró
Mostanában minden apróság megidézi a vágyott gyermekkoromat. Pilóta-kekszet majszolgatva eszembe jutott a „kihagyhatatlan szertartás”, ahogy a jellegzetes (két)színű kör alakú, kakaós krémmel töltött ropogós süteményt anno eltüntettem a számban. Mert ugye, az ilyenkor szokásos (íratlan) rituálét követve, a felső kakaós kekszkarikát eltávolítottuk az alsótól, majd az egyik karikán ragadt szintén kakaós töltelék következett, legvégül az árván maradt rész került elfogyasztásra.
(Később - fejlett homo sapiens koromban -, amikor a Győri Keksz egyik disztribúciós cégénél dolgoztam - SLEP túrában -, mindig izgatott a „hátam mögött” utazó Pilóta és az illatos Vaníliás karika (és tsa.) zacskók csábító, hangos zörgése: „Gyere Bazsó, egyél meg!”
2021/08/02
Naplemente a fonyódi mólónál
Naplemente a fonyódi mólónál












