Angyalbőrben
18+
/Figyelem! Az alábbi hosszabb lélegzetvételű szöveg a nyugalom megzavarására
alkalmas részeket is tartalmaz!/
Az utóbbi időben nagyon elharapódzott az „egyszervoltholnemvolt" egy
szocialista rendszerű, fiatalokra is jótékony hatást kiváltó, „jóbuli” számba
menő, sokak által átélt, vagy legalábbis ismerős katonaság című történet. ami
véleményem szerint csupán egy hímes-tojásba bújtatott, színtelen, szagtalan
förtelem.
Persze az is igaz, vérmérséklettől függően, hajlamosak vagyunk – ez alól
jómagam sem képezek kivételt - csak a „jóra” emlékezni, rózsaszín felhőbe
burkolni a múltunkat; még ha az nem is volt mindig olyan hű de happy. Arról a
kezdetben 24, aztán 18, és legvégül 12 hónapos sorkatonai szolgálatról van szó,
amely azt gondolom, a 80-as években (csak erről az időszakról van
tapasztalatom) túlnyomó részt (legjellemzőbben az alapkiképzés időszakában) nem szólt másról, mint néhány bűnöző hajlamú,
retardált (tisztelet a kivételnek!) karrierista, kisebbségi komplexussal és
egyéb lelki zavarral küzdő egyén, az aktuális elnyomó rendszer által is támogatott
emberke küzdő teréről végső soron paradicsomáról (természetesen, hogy stílszerű
legyek: akinek nem zubbonya, nem veszi magára!). Gondolok itt a különböző
válogatott „szivatásokra”, testi és lelki terrorra, megalázásra, illetve az
általam megtapasztalt, egyes embercsoportok narkózása, szipuzása okozta
borzalmakra.Ezeken a romboló hatásokon felül ki tudja hány és hány családnak,
szerelemnek vagy barátságnak okozott - nem ritkán tragédiába fulladó -
értelmetlen véget a kötelező sorkatonai szolgálat.
Persze azt nem tagadom, a közvetlen környezetemben szolgáló becsületes és
jóravaló embereknek (tiszteknek és sorkatonáknak) köszönhetően nekem is vannak
pozitív katonakori emlékeim, tapasztalataim, illetve biztosan volt rám nézve is
jellemformáló hatása a sorkatonai szolgálatnak. Sőt, béke időszak ide vagy oda,
a civil lakosság is gyakran érezhette a „néphadsereg” gondoskodó segítségét pl.
természeti csapások idején. Ám közvetlen testközelből részese voltam néhány
emberi tragédiának is. Mindez történt az 1989-től 1991-ig (Öbölháború, Délszláv
háború, Rendszerváltás utáni első országgyűlési választás, katonai, gazdasági
reformok stb.) terjedő eseménydús időszakban. Az ezt megelőző, valamint az ezt
követő évekről nem tudok érdemben véleményt formálni.
Összességében amolyan „Hair” filmszerű élménnyel éltem meg azt az azóta soha
vissza nem vágyott 18 hónapot, kezdve a sportcsarnokbéli hangos névsorolvasással. Ennek ellenére tisztában vagyok azzal is, hogy
számtalan sorstársam jól érezte magát „angyalbőrben”, hiszen közhellyel élve:
nem vagyunk egyformák. Mi tagadás kaptunk enni, inni és a ruhára, szállásra sem
volt gondunk, mind e mellett az időbeosztással sem kellet bajlódni a
regrutának…+ senki sem kérte, mégis gondolkodtak helyettünk.Gyakrabban éreztem
inkább büntetésnek, a személyes szabadság korlátozásának, mint kiváltságos
jutalomnak az alapkiképzési hónapot.
A sokat emlegetett „mai fiatalok” fegyelemre, jó modorra, kitartásra,
állóképességre stb. való nevelése azt gondolom, nem a „katonaság” feladata
volna.
Most biztosan sokan megköveznének az iménti soraim miatt. De gondoljon bele
minden jó érzésű ember - ahogy a legtöbb, sorkatonaságot megélt/átélt
fiúgyermekes szülő is tette ezt egykor -, mennyire szívesen engedné el a
gyermekét egy olyan, állítólag a haza védelmét szolgáló, testi, lelki nevelő
szándékkal felruházott, szociális képességeket is fejlesztő intézménybe hosszú
hónapokra, amely számtalan, értelmetlen (nyilvánosságra hozott és eltitkolt)
emberi tragédia színhelyéül szolgált, nem is beszélve a háborús
veszélyhelyzetről.
És ami a legfontosabb feladata, célja lett volna, a 80-as évek vége felé - ha
jól tudom - már isten igazából nem számított ütőképesnek az elavult technikával
felszerelt szocialista honvédő néphadseregünk. Ugyanakkor, az éppen időszerű
katonai reformoknak köszönhetően egyre inkább - nyugati mintára – a „zsoldos”,
más szóval hivatásos hadsereg kiépítése került előtérbe, amely forma –
fejlettebb haditechnikával és képzettebb hivatásos állománnyal felvértezve, már
sokkal ütőképesebb formát képviselt, még a kisebb létszáma ellenére is.
Ha hozzávesszük mindehhez még azt az egyszerű okot is, hogy a mai fiatalok
teljesen más környezetben nőttek fel, azt gondolom, könnyen belátható, hogy a
renitens emberkék nagy-többségénél nem volna célravezető az anno – valljuk be
őszintén -18 éves fejjel köztünk sem nagy sikert aratott (még, ha manapság
sokunkban pozitív nosztalgikus emlékeket is csalogat elő) a hajdani
sorkatonaság gondolata. Nem ismerek olyan korombéli emberkét sem, aki ha nem
vonzódott valamelyest is az egyenruhához, a „military” stílusú élethez,
epekedve várta volna a „bevonulását”.
Ahogy tiszteletre méltó, megboldogult történelem tanárom mondaná, „Summa
summárum”: 18 hónapot lehúzott, csemetéit szerető és féltő, két fiúgyermekes
családapaként azt gondolom, hogy a jelenlegi világunkban – még ha korábban néha
úgy is volt - nem jelentene átfogó nevelő szándékú megoldást a mai fiatalok
közösségben tapasztalt viselkedési problémáira egy elavult, alapvető emberi
jogokat semmibe vevő, állam által asszisztált, szocialista rendszerű, kötelező
sorkatonai szolgálat. Hiszen, ha valaki érdeklődik a haditechnika, a fegyverek
iránt vagy vonzza az egyenruhás szolgálat és az ezzel együtt járó,
lemondásokkal teli „vándorélet” az a fiatal megtalálja a hozzá vezető hivatalos
utat ma is. Aki meg viselkedési zavarokkal küzd, azt meg vagy más módszerekkel
kell kigyógyítani, avagy teljesen elvetélt vele szemben mindenfajta
próbálkozás. Azt gondolom, problémát ugyanazzal vagy újabb problémával nem
lehet orvosolni, mint ahogy az erőszakra az újabb erőszak sem megoldás!
Nem szeretnék senki szemében „megmondó embernek” tűnni - élve a
véleményszabadsággal -, pusztán megtapasztalásaim és talán kissé elfogult
érzelmeim alapján saját véleményt próbáltam formálni, amelyet természetesen nem
szándékoztam etalonnak szánni!
Fátylat rá! Túléltem! Utólag meg…. Minden tiszteletem a hivatástudattal
rendelkező, nemzetéért és népéért önfeláldozó, kemény munkát végző katonáknak
és minden más egyenruhás szervezet tagjának (tűzoltóknak, rendőröknek,
mentősöknek stb.)! Élőknek és holtaknak egyaránt!
Ennyi! Innyi! Jóberúgnyi azt hömbölögnyi!
Üdv! BenMar a pacifista
