Húsvéti gondolatok

Azt gondolom, az egészséges (mentális egészségre értendő) élet - akár magán avagy munkahelyi viszonylatban sem - nem feltétlen arról kell, szóljon, hogy mindenkit szeressünk és bennünket is mindenki feltétel nélkül egyformán kedveljen...

Akik közel állnak hozzám, akiket feltételek, illetve elvárások nélkül imádok, szeretek, és érdek nélkül tisztelek, azok amúgy is, kimondott szavak nélkül is értik és tudják... A család szent fogalom a számomra...

Amúgy különösebb összeütközés, életre szóló konfliktus nélkül is, csupán a távolság (időben és térben egyaránt) miatt (IS) néhány igazi barátot és sok ismerőst vagy rokoni kapcsolatot elveszítettem az idők folyamán, amelyeket nagyon sajnálok, de egy bizonyos távolságból már nem látszik a másik, ezért - bármennyire is szeretném ismét a közelemben tudni az eltűntet - azt sem igazán tudnám, merre induljak el feléjük...

Számomra az egyszerű békesség (nem a "világ békére" gondolok), a megértő nyugalom, a mindenkit (kivéve a gyevi bírót smile hangulatjel ) megillető alap tisztelet és a tolerancia sokkal fontosabb érzések egyes esetekben, mint a szeretet ("élni és élni hagyni")

Megtanítottak arra is, hogy fontos döntéseket hozni pedig csak is kizárólag higgadtan, nyugodt körülmények között lehet!

Lehet hogy öregszem...!? wink hangulatjel 

ÜDV! BenMar

Hókusz Pók

Hókusz Pók

Eszembe jutott egy cimborámtól H. Pistitől hallott korábbi, valóságos történéseken alapuló – azt gondolom tanulságos - eset, amelyet most megosztanék:

Történetem főhőse anno jól ismert, a maga korában és szakterületén népszerű, kedves arcú, szakállas természetgyógyász. Ez az alacsony, zömök testalkatú, középkorú (no name), magát – minden alapot nélkülözve - nagy tudású távgyógyító szakembernek beállító, valamint átlagon felüli, látványosan – írhatnám, kirívóan - nagy lábon élő úri ember éppen egy kollektív gyógyító-energia-átadási, akkoriban divatos, élő (nem telefonos, de fizetős) szeánszot tartott egy hatalmas, gyógyulni vágyó emberekkel (áldozatokkal) dugig megtelt színházteremben, amikor a nézőtéren ismeretlen okból kisebb fajta riadalom támadt. Ugyanis az egyik, életkorát tekintve fiatalnak mondható úri ember a stroke (agyvérzés) jellegzetes, a nagy közönség körében is jól ismert tüneteit produkálta.

/Megjegyzem, ma is gusztustalannak tartom a gyógyíthatatlan, vagy komolyabb betegségben szenvedő, avagy egyszerűen csak reményüket vesztett emberek (akik úgy érzik, nekik már minden mindegy, ezért próbálnak az utolsó hajszálakba is belekapaszkodni, ezért mindent megadnának saját vagy szeretett hozzátartozójuk gyógyulásukért) lehúzására, átvágására alakult, gyógyítónak álcázott csalók, kuruzslók tevékenységét, illetve ide sorolom az emelt díjas telefonszámokra hajazó csaló jósok, szemfényvesztő boszorkányok, és egyéb megtévesztő mágusok Asztrológia mögé bújtatott áldatlan, kiskapukat kihasználó törvénytelen „közszereplését” is. /

A hirtelen támadt ijedelem az emberek arcán pillanatokon belül reményteljes, szinte nyugodt, várakozó tekintetté alakult, hiszen a publikummal szemben, a jobb időket megért színpadon adva volt a kézenfekvő gyors megoldás, ami nem volt más, mint maga a nagyhírű távgyógyító természetgyógyász Hókusz Pók ( akiről ráadásul, mint utóbb kiderült, rengeteg fehér folt volt még az „emberi anatómia atlaszának” képzeletbeli lapjain).

Szinte az összes jelenlévő ember a színpad felé mutogatott olyan diszkréten sürgető, kíváncsi és őszinte reménnyel telt várakozással, ahogy a csodákra képes Messiásra nézhettek egykor a hívő keresztények. A szóban forgó távgyógyító "sámánunk" hatalmas, hamis önbizalmat sugallva oda is sietett a szerencsétlenül járt agyvérzéses beteghez, ránézett, majd miután egy kósza, szégyenlős gyermeki ám magabiztosnak tűnő, a valóságban ijedt pillantást vetett a körülötte álló csoportra; és ahelyett, hogy azt mondta volna: "Kelj fel és járj!"; odaszólt a rémült asszisztensének: "Hívjon kérem mentőt!" 

Ugye mondanom sem kell, hogy a barátom ezen ominózus „puding próbája” eset után orvoshoz (IS) fordult a migrénjével.

Hókusz Pók - többféle sikertelen próbálkozást követően - derékbetört pályája egészen a zalai jurta életig süllyedt.

Persze a félreértések elkerülése végett, azt is tudni kell, hogy egyébként nem vagyok a hagyományos, különböző ősi természetgyógyászati kezelések és gyógymódok, valamint ezeket becsülettel, lelkiismeretesen alkalmazó, valódi szakemberek megrögzött ellensége. Ám a közel 4 esztendős egészségügyi területen végzett munkám, illetve a (sajnos) Parkinsonos betegségem 11 éve alatt, többek között megtapasztaltam (szándékosan nem használom a "megtanultam" szót), hogy hol vannak a csupán anyagi érdekű kuruzslás; a természetgyógyászat; a speciális szaktudást (doktori végzettséget) igénylő, mesterségesen előállított gyógykészítményeket és műtéti terápiákat is hatékonyan alkalmazó orvoslás; és a nagyon kis %-ban előforduló megmagyarázhatatlan csodák összemoshatatlan határvonalai!

BenMar

2015 Húsvét

Éles kontraszt közös nevezővel':

Parkinson kór:
- Adolf Schicklgruber Hiedler (maga az ördög: Adolf Hitler) 1889-1945
- Karol Józef Wojtyła (Isten legfőbb földi helytartója: II. János Pál) 1920-2005
.................

"A személyes történetek írásának, újra írásának ereje - kutatások alapján"

 Forrás:  LINK - FoxFeed Blog

"The Power of Re-Writing Your Personal Story, According to Research"

 (Posted by  Nancy Ryerson, February 06, 2015 - fordítás)

Nem hivatásszerű újságíróként vagy személyes blog írójaként bárki tanúsíthatja, hogy a saját, személyes életről írni megkönnyebbüléssel járó, kiváló terápia. A kutatók azt vizsgálták, hogy akár leírni, akár újraírni a személyes sztorit hasonlóan mérhető hatással van-e a stressz-szintre. 

Számos tanulmányt készítettek oly módon, hogy „személyes elbeszéléseket” vittek bele a tesztbe – írja a New York Times. A személyes elbeszélés olyan, ahol az emberek közvetlenül a saját gondolataikat mondják el, írják le – a tanulmányok pedig azt sugallják, hogy ezek a gondolatok nagy hatással vannak arra, ahogy agyunk feldolgozza az összegyűjtött tapasztalatainkat. Írással felfedezni ezeket a sztorikat, majd később esetleg átszerkeszteni, segíthet felrázni a megkopott emlékeket és tapasztalatokat.

Például, egy tanulmány arra kért házaspárokat, hogy egy régebbi vitát próbáljanak meg más szemszögből megközelíteni:

Más írásos tanulmány pedig arra kérte ezeket a párokat, hogy a saját vitáikat írják le kívülálló szemlélőként. 120 páron tesztelték az elméletet, ami azt mutatta, hogy azok a párok, akik leírták a problémáikat, boldogabban élték meg a házaséletüket.

„Az ilyen jellegű írás képes átformálni az emberek önpusztító gondolkodásmódját, meg tudja erősíteni bennük az optimista irányba való haladást,” mondta Timothy D. Wilson, a Virginiai Egyetem pszichológus professzora, a tanulmány vezető kutatója.

Amikor Natasha McCarty, egy Parkinson kóros, „újdonsült” blogger rögtön a diagnózisa után írni kezdett a Parkinsonról, nem tervezte, hogy megosztja azt valaha is. Úgy gondolta, hogy gépelni egyszerűbb, mint kézzel írni, de továbbra is személyes naplójaként vezette a blogját.

„Amikor befejeztem egy bejegyzést, a megkönnyebbülés sajátos érzése ragadott magával, hogy nem kell többé magamban tartani a gondolataimat, annak ellenére, hogy rajtam kívül senki más nem olvashatta el.” – mondta.

 Azt állítja, hogy sosem módosít az éppen leírt esemény valóságtartalmán, de amikor később visszaolvas egy-egy posztot, akkor gyakran változtatja meg az érzelmi reakciók leírását. „Leírom és úgy hagyom, majd néha csak egy hét múlva térek vissza hozzá hogy átgondoljam, még mindig ugyanúgy emlékszem-e a történtekre, esetleg éppen akkor sokkal negatívabban gondoltam-e rá, mint kellett volna.”- mondja. 

Néhány hónap elteltével úgy határozott, megosztja online blogját azzal a reménnyel, hogy hasonló sorsú, Parkinson kóros emberekkel tudja felvenni a kapcsolatot, akikkel aztán a családról, gyermek nevelésről, vagy akár más hasonló kihívásokról tud beszélgetni.

„Abban az örömben volt részem, hogy olyan emberekkel „találkozhattam” a világ minden tájáról, akik hasonló korúak és hasonló kihívásokkal találkoztak, mint én” – mondja Natasha.

Ha ki szeretnéd próbálni, milyen az írás gyógyító hatása, és annak előnyei, bármikor indíthatsz egy ingyenes online-blogot, vagy egyszerűen nyiss fel egy virtuális jegyzettömböt.

„Leülni, az éppen átlépendő akadályokra fókuszálni és az aktuális életminőséget fenntartani, írni róla; rengeteget tud segíteni abban hogy közös nevezőre hozd az érzéseidet és a gondolataidat pozitív irányban.” – mondja Natasha. „És később, ha visszaolvashatod a sorokat, emlékeztetnek majd arra, hogyan gondolkodtál akkor valamiről, és mit gondolsz róla most.”

Üdv! BenMar

Blogajánló: "Túlélni és győzni!"

 LINK:   "Túlélni és győzni!"

Bejegyzés.... 2015

Az elmúlt heteket - annak ellenére, hogy influenza elleni védőoltást kaptam - szinte végig betegeskedtem influenza jellegű tünetekkel. Előfordult, hogy annyira "OFF" állapotba kerültem, nem bírtam bemenni az újdonsült munkahelyemre sem...

Nem rég olvastam valahol egy nagy igazságot, ami szerintem nagyon is megállja a helyét erre a mai, jelenlegi  "ESÉLY EGYENLŐSDI" társadalomra: A sérült embereknek kétszer annyit kell felmutatniuk, mint úgymond egészséges társaiknak, ahhoz, hogy "normális" társként befogadja őket a környezetük (Nem szöveg hűen idéztem). Ehhez még szorosan hozzátartozik az is, hogy ebben az átkozott szinte érzelmek nélküli pénz centrikus elvadult, elvakult verseny-világban még egy fokkal az úgymond "normális" embereknek is sokkal nehezebb a beilleszkedés.

 

Negatívumként tartom számon azt a megmagyarázhatatlan változást, hogy már egy jó ideje az álmaim sem sorolhatók az „álom” kategóriába, ugyanis amíg korábban az éjszakai valótlan világomban kivétel nélkül minden egyes Parkinsonos agyam szőtte történetben „egészséges” (fő)szereplőként voltam jelen, tehát tudtam rendesen mozogni (többek mellett ezért is imádtam álmodni); míg ezzel szemben sajnos kb. egy fél éve az álmaimban is már a realitás talaján mozgok, helyesebben a Parkinson miatt csak nehezen mozgok...

Minden este úgy fekszem le, ez volt az utolsó napom, nem bírom tovább a küzdelmet, elfáradtam, hiszen már az álmaim sem támogatnak. És mit ad Isten minden  reggel mégis felkelek és folytatom ezt a hosszútávon számomra esélytelen háborút... a fiaim és a feleségem szemébe nézve, ha "hadirokkantként" is, de mindig kapok tőlük elég muníciót a folytatáshoz...

Próbálom olvasásba, könyvekbe és nem könnyekbe fojtani és/vagy  kiírni magamból minden feladást sugalló gondolatomat….

BenMar