50 éves a Kispolski!

 

/Az alábbi történetem "történelmi" szereplői és helyszínei, valamint  valós személyek, illetve valóságos helyszínek közötti egyezés, vagy bármilyen jellegű hasonlóság - ellenben e sorok lejegyzőjével – (nem) csupán a véletlen műve…/

Fiat 126-os = KisPolski

„(H)őskoromnak” egyik hétvégi szombat esténjén, valamikor az 1980-as években történt:

Szokásunkhoz híven Birka becenévre hallgató haverommal a helyi Eszpresszóban, egy korsó jóféle „beer” mellett tervezgettük az aznap esti zenés-táncos programunkat.

(Még mielőtt valaki félreértené barátom „nick nevét”, a Birka „jelző” nem más miatt ragadt rá, pusztán a gyapjas kinézetű haja volt a névadás egyetlen oka.)

Elhatároztuk, hogy a nem éppen a szomszédban lévő „testvér-település”, Lovászi kultúrház báltermét vesszük célba - megjegyzem, ott amúgy mindig fergeteges és máig emlékezetes bulikat rendeztek hajdanán.

A kiszemelt célpont elérése, vagyis az oda-utazás még kérdéses volt a számunkra. Jártunk már Lovásziban többféle szerrel gyalog, taxival, apámtól elcsent Skodával, stb. ám akkor éppen a legkézenfekvőbb megoldásnak Birkáék zőőd’ színű kispolákja ígérkezett. Részletekig menően kiterveltük csínytevésünk minden apró mozdulatát. Közben, mivel már a harmadik korsó sörnél tartottunk, úgy döntöttem, az este folyamán már több alkoholt nem fogyasztok, ugyanis az eltulajdonításra váró, kiszemelt lengyel négykerekű kormányosi feladatait – Birkának jogosítványa nem lévén - nekem kell ellátni Lovásziig és vissza. (Rosszul fogalmaztam: nem eltulajdonítást, pontosabban jármű önkényes elvételét kellett volna írnom!)

A mindkettőnk által jóváhagyott terv a következő volt:

Birka észrevétlenül besurran a hálószobában alvó édesanyja mellett a házukba és a folyosón található fali kulcstartóról elcseni a gépjármű indító kulcsát, mialatt jómagam is a ház mögé surranva az úgynevezett garázstelepen (garázsok, konyhakertek valamint ólak gyűjtőneve volt akkoriban) Birkáék garázsánál találkozunk. Óvatosan, csendben kellett megközelíteni a bádogból és lambériából készült garázst, ugyanis az közvetlen szomszédságban állt haveromék társas családi-házával. Ezt követően a garázsból el kellett követnünk a jármű önkéntes elvétele szabálysértést (vagy bűncselekményt!?) Amely gyalázatos tettet csupán a jármű beindítása nélkül, puszta emberi erővel, a kispolákot garázsából kitolva lehetett csak feltűnés nélkül megvalósítani.

A tervünket sikerült maximálisan véghez vinni!

Legvégül nem maradt más hátra, mint egy 100 métert tolni a kis Fiatot egészen a kocsmáig, ahol a jól elvégzett munkát követően megittuk a megérdemelt korsó sörünket és annak ellenére, hogy ketten is alig fértünk el a kicsi kocsiban, megkérdeztük a hazafelé párolgó fiatalokat, nincs-e kedvük velünk jönni valamelyiküknek.

Szerencsénkre nem volt. Beindítottuk a zőőd’ minit, aztán adj neki, irány Lovászi…

Az odafele út nem volt viszontagságmentesen egyszerű, de az egy másik történet.

 

Üdv! BenMar