„Múlt nélkül nincs jövő, s mennél
gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe.” /Babits Mihály
Kedves gellénháziak és
elszármazott vagy bármilyen más módon Gellénházához kötődő emberek!
A
2020. április 11-i nap több szempontból is jelentős nap lehetett volna a
számomra, ugyanis mindazon mellett, hogy április 11. a magyar költészet -
József Attila, Márai Sándor születésének a napja - egyben a Parkinson kór
világnapja; és nem utolsó sorban a holnapi napon lett volna a "Gellyének
háza" című helytörténeti könyvem bemutatója is.
A
könyv már nyomdába (Földesi Zoltán nyomdájába) került, de a COVID-19 vírus
sajnos közbeszólt. Ez úton is szeretném megköszönni mindazon támogatók
segítségét, akik a könyvem megjelenéséhez támogatásukról biztosítottak:
-
a Magyar Olaj-és Gázipari Múzeum (MOGIM),
-
Gellénháza Község Önkormányzata
-
a Dr. Papp Simon Általános Iskola Tanulóiért Alapítvány!
Ezen
felül köszönettel tartozom mindazon - a könyvben nevesített, illetve nevét
nyilvánosan nem vállaló - embereknek, akik bármilyen módon (írásaikkal,
információikkal, kézirataikkal, riportjaikkal, fotóikkal stb.) közreműködtek a
könyv szerkesztésében, megírásában! Külön is szeretném hálámat kifejezni Dr. Jáni
János bátyámnak a fáradságot nem ismerő segítő munkájáért, a lektorálásért,
valamint Farkas László barátomnak az önzetlen segítségéért!
Végül
és nem utolsó sorban a köszönetnyilvánításból, úgy gondolom, a családomat
(Henrietta Szabóné Bakó, Marci Szabó és Szabó Bence) sem hagyhatom ki, hiszen
sokszor el kellett, hogy viseljék az írással járó nyűgjeimet!
Még
egyszer hálásan megköszönöm és jó egészséget kívánok mindenkinek! Remélem
összefogással megbirkózunk a koronavírus okozta nehézségekkel is!
Ízelítőül
álljon itt Dr. János Jáni barátom "Ajánlója", amely a könyvem
legelején olvasható:
"A könyv Zala megye
dimbes-dombos, völgyekkel tagolt, festőien szép vidékére, Göcsejbe, majd annak
egyik településére, Gellénházára viszi el az Olvasót.
Szabó Balázs, a kötet
szerkesztője időt, fáradságot nem kímélve, betegséggel is küzdve a
legkülönbözőbb forrásokat kereste meg ahhoz, hogy segítségükkel a múlt
mélységes mély kútjából merítve alkothasson. A régmúltról tanulmányokat, a
közelebbi időkről riportalanyoktól szerzett szavakba vagy írásba foglalt
visszaemlékezéseket és közel fél évszázados élettapasztalatait használta fel
hozzá.
Munkája nyomán
megelevenedik a múlt: emberek, események, tárgyak jelennek meg előttünk, majd
az a kincs, az olaj, amely a huszadik század ötvenes éveiben megváltoztatta
Gellénháza és környékének életét. Alig tíz év alatt az addig ismeretlen, elzárt
göcseji falucska irigylésre méltó „olajvárossá”, művelődési központtá vált. De
itt nem állt meg, tovább vezette a sors fonalát napjainkig.
Mindezek bemutatásához úgy
szólította meg az embereket, hogy közléseik – szóban vagy írásban – minden
kétséget kizárva a leg-belsőbb érzéseket tükrözzék. Ezt a mércét állította fel
magával szemben is, mert az események legtöbbjéhez saját verseiből – többnyire
a 2016-ban „Útra fel…”címmel kiadott kötetéből – és egyéb, azóta megjelent
költeményeiből idézett.
A kötetet nem minden
emberi mivoltot mellőző szakirodalmi műnek szánta, hanem egy olyan
gyűjteménynek „… amely gondolatokat ébreszt ahhoz, hogy olvasói kiegészítsék,
módosítsák, vagy helyre igazítsák a könyvben foglaltakat” – írja A szerkesztő
utószava c. fejezetben.
Reménységem szerint a szép
köntösbe öltöztetett könyv majd nem polci díszként szolgál, hanem olyan
forrásul, amely arra készteti tulajdonosát, hogy időnként bele-belelapozva,
újra és újra részese lehessen annak a csodának, amelyet Gellénháza mostoha földje
a mélyében őrzött kincsével édesanyaként feléje nyújtott.
Ezért ajánlom mindazoknak,
akiknek szülőföldje e táj, itt élnek, innen elszármaztak, itt dolgoztak,
tanultak, vagy eleiken keresztül még ma is őriznek emlékeket a ”fekete
aranyával” hírnevet szerzett Gellénházáról."
(A posztomban látható fotó (Szabó Bence munkája) csupán
illusztráció és nem a véglegesített borítóterv!)
/Szeretem
ezt a falut, igazi szerelemmel.. és ezt a múltamnak, az abban helyet foglaló
embereknek - akik valamilyen módon részesei voltak az életemnek - köszönhetem,
mert a jelenem az utóbbi 16 évben sajnos a betegség miatt egy nagy határ sz@r!
Éppen ezért öröm - egyfajta időutazás - volt számomra minden egyes perc (2017
óta) amit a könyv megírásával, vagy az interjú alanyokkal tölthettem..... Hát
ez lett belőle! Ha olvasás közben sikerül néhány ember szívét körbe fonnom a
felidézett emlékek mézeskalács-kerítésével, akkor azt gondolom, már nem volt
hiábavaló az a ráfordított idő és befektetett energia, amit a gyűjtőmunkára,
majd a szerkesztésére szántam./
Üdv!
BenMar
