2019/07/03

"A kísérlet: A Parkinzón kór" (2 részes dokumentumfilm)


„A hat éven át forgatott sorozatban 42 Parkinson-kóros ember vesz részt egy úttörő orvosi kísérletben. Vajon adhatnak-e az eredmények reményt 10 millió Parkinsonban szenvedőnek világszerte? A kétrészes sorozat második része, amelyben kilenc, Parkinson-kóros klinikai vizsgálatokban részt vevő férfi és nő megható történeteit követhetjük.”

Fotó forrás: internet
 
Tegnap este volt szerencsém megnézni, "A kísérlet: A Parkinson kór" című , bennem nagyon vegyes érzelmeket (15 év betegséggel a hátam mögött, Parkinsonosként több aspektusból is szívbemarkolóan elszomorító) keltő, sajnos "happy and" nélküli, 2 részes dokumentumfilmet a BBC Eart csatornáján; amely egy speciális, katéteres agyműtéti eljárás segítségével, közvetlenül az agyba, az elpusztult dopamintermelő agysejtek helyére juttatott, új gyógyszerről GDNF (gliálissejtvonal-alapú neurotróf faktor – glial cell line-derived neurotrophic factor), illetve az ehhez kapcsolódó, 2012-ben elkezdett, 6 esztendeig tartó humánkísérletről szólt. Az újdonságnak számító műtéti, fejlett, nagy pontosságot igénylő orvostechnikai eljárás megismerése mellett, a kísérletben résztvevő bátor,  és kitartó emberek áldozatos és - a Parkinson kór tünetei miatt - roppant nehéz mindennapjaiba is bepillantást enged a film. Megdöbbentő, egyben lehangoló érzés volt kívülről látni, szembesülni ugyanazokkal a problémákkal, nehézségekkel, amelyekkel jómagam is és a hozzátartozóim valamint a közvetlen környezetem is küzd a nap szinte minden egyes órájában, percében. (Minden elismerésem és tiszteletem a kísérletben résztvevő összes betegtársamnak!)

Sajnos, a számos támogató mellett, legvégül a második kilenc hónapban, busás anyagi haszon reményében beszállt fő szponzor, az egyik gyógyszergyár, sajnos kiszállt a további kísérleti kutatások finanszírozásából, hivatkozva a lezajlott eddigi 2x9 hónapos kísérlet kézzelfogható eredményeinek elmaradására. Hiszen a kezdetben kitűzött érték, 20%-os  javulás helyett, csupán 6%ot realizáltak a kutatók. A film szerint, a kísérlet a GDNF agyba juttatott dózisának a jelentős megemelésével folytatódott volna, de azt sajnos, mint az kiderült, anyagi segítség nélkül lehetetlen folytatni. (Megjegyzem, civil kezdeményezésre elkezdődött egy gyűjtés a kísérletek folytatásának érdekében.)

A kísérletet megelőző kudarcok, illetve a könnyeket előcsalogató befejezés ellenére, az viszont valóban reménykeltő tény, hogy a GDNF valóban elősegítette az elpusztult dopamintermelő agysejtek regenerálódását, újra képződését, ezzel jelentősen megemelve a dopaminszintet mindegyik Parlinson-kórban szenvedő kísérleti alany agyában.

Csak remélni tudom, hogy nem fejezik be a szakemberek– főképpen anyagi okok miatt – a több szálon is futó kutatásaikat, kísérleteiket. Én pedig nem tehetek mást, mint hogy, a többi Parkinsonos betegtársamhoz hasonlóan reménykedve (azt nem állítom, hogy a jógyerek, türelemével) várom a kézzel fogható eredményeket!

 Ajánlom megnézésre a 2 részes dokumentumfilmet annak, aki nem látta!

A témával kapcsolatos linkek:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése