Fél lábbal itt, fél lábbal odaát: In memoriam Szabó Sándor

Pécsen kaptam a szomorú hírt Erikától: Fiatalon váratlanul elhunyt Szabó Sándor, Sanya Barátom…

Kedves Sanya!

A sors kegyetlen fricskája: Nem oly régen, arra kértél, hogy írjak egy búcsú verset egyik fiatalon elhunyt közös fotós barátunk emlékére…..:

Távozott lelked immár a Földről,
de fotóid megőrzik az életed,
Csendesen kattintgatszl tán oda föntről...
Kedves Barátunk! Jó fényeket!

... a szívem szakad meg, ha arra gondolok, hogy most Te…. Te, akit a mentoromnak, a jó tevőmnek, a legjobb barátomnak tekintettem, tekintek…

Vajon miért hagytál itt bennünket olyan váratlanul? Még, ha velem történt volna….

Sanya! Barátom! Tudod, Te azon ritka kevesek közé tartoztál az életemben, akiket a fotózás révén ismertem meg és annak ellenére, hogy ismeretségünk 9 esztendeje alatt személyesen szinte alig, talán 4x ha találkoztunk - ám telefonon annál többször -, mégis a legjobb barátaim között tartottalak és tartalak mind a mai napig számon; hiszen tudom, hogy itt vagy, és a hangodat folyamatosan itt hallom a fülemben, a szívemben…

Még várom a hívásodat… Ha megcsörren a telefonom, izgatottan nyúlok a zsebembe, de aztán folyton rá kell jöjjek, hogy a sors most sem viccel. Kegyetlenül kiragadott közülünk téged az élők sorából Barátom…. De a határtalanul kedves, együtt érző, intelligens lelkedet itt érzem egyfolytában körülöttem lebegni….

Mind a mellett, hogy mindig, minden körülmények között lehetett a barátságodra, a jóindulatú segítő szándékodra, a bíztatásodra, a derűt sugárzó szavaidra számítani, a családod minden tagját is tisztelem, és osztozom a hiányod okozta mélységes fájdalmukban….

Egyszóval sokat köszönhetek neked… és elmentél mielőtt lett volna időm meghálálni neked azt a sok bíztatást és konkrét segítséget…

Nehéz torok szorító könnyek nélkül írni neked, ezért, ha most megbocsátasz, többet most nem is nyomkodom a klaviatúrát.

Elbúcsúzom: Isten Veled Sanya Barátom!

Utolsó 2013. március 15.-i facebookos chatünkből ".":