2012/02/11

Írjatok! Ne kíméljetek!




Sajnos nem kaptam egyik Parkinsonos, DBS műtéten átesett sorstársamtól sem levelet, amellyel most ide bemásolva - ahogy azt korábban ígértem  - kezdhetném ezt a bejegyzést. Talán majd később! Nem mondtam még mindig le arról, hogy szívesen közzé tenném bárki DBS-műtéttel kapcsolatos véleményét, tapasztalatát, stb, amelyet szívesen megosztana velem és az által, hogy itt a blogomba közzétenném mással is.

Azt gondolom minden valós információ segítheti a még műtét előtt álló, illetve határozatlan Parkinsonos beteget a döntésben és ezen felül ( magamból kiindulva ) szerintem a már műtét utáni állapotban lévő betegtársaim is biztosan érdeklődéssel olvasnának egymás beszámolóit, történeteit esetleg javaslatait, vagy tanácsait. Email címem ahova várom a leveleiteket: benmar@freestart.hu

Tehát írjatok! Ne kíméljetek!

Más: bevallom kicsit félek az új rendszerű rokkantsági felülvizsgálattól, ugyanis nem tudom mit hoz számomra e téren a jövő. Jelenleg, ugyanis nem érvényes, vagyis törvényen kívüli a jövedelmem, hiszen a korábban csúnya szóval "rokkant nyugdíjnak" hívott ellátásom addig, amíg nem történik meg az újabb felülvizsgálatom, a mostani pénzt járadék címén folyósítják.

Bár én még a szerencsésebbek közé tartozom, ugyanis, hála a jelenlegi állapotomnak tudok vállalni napi 4 óra melót. Ám e nélkül a plusz munka nélkül nem volna elég a "rokkant nyugdíj". Ha még ezt is elveszik biztosan a falnak szaladok kínomban, mert az új szájbatekert adókulcs szerint a 4 óráért kapott fizum majdnem 10 000, -el lett kevesebb. Így már 33 000,-et keresek havonta! Bravo! 4 órásként egyébként is csak kisegítő személyzetnek számítok, egyik kedves kollégám szerint, aki fele annyit dolgozik mint a 8 órások, annak csak fele annyi juttatás, ruhapénz, útiköltség stb. és jutalom is jár, annak ellenére, hogy szerintem becsületesen és lelkiismeretesen ledolgozom a 4 órát. De mit tegyek, ha többet nem bírok!? Mit tegyek, ha néha napján, az átlagosnál többször, nem érzem magam 100%-osan!?

Kicsit diszkriminációnak érzek néhány hozzáállást egyes emberek részéről, de azzal is tisztában vagyok, hogy két gyereket kell eltartanom, ezért a nevem KUSS! és örülhetek, hogy van egyáltalán munkám, ami nagy szó manapság... éppen ezért más vizekre evezek, mielőtt még a víz alól "véletlenül" léket kap a csónakom.:):(

Különben is örülök, hogy egyáltalán még úgy ahogy, de éldegélek!

De ennek ellenére ismét fotózhatok, mint annak előtte, és ez nagyon sok mindenért kárpótol! A fotózásnak és a fotós barátaimnak már amúgy is szószerint is sokat köszönhetek, hiszen volt úgy már kétszer is, hogy kisegítettek a bajból jóindulatú felajánlásaikkal.

Ez úton is köszönöm minden kedves fotós és nem fotós barátomnak az eddigi és a jövőbeli segítségét!

Ahhoz, hogy a még hátralévő bevállalt fotós munkáimat el tudjam végezni, a jelenlegi Nikon rendszer kiépítéséhez szükségem volna egy olcsó, de strapabíró fotós állványra, illetve egy szintén elérhető árú vaku szettre és egy fotós táskára. De bármilyen ezzel kapcsolatos segítséget és felajánlást  - gondolok itt elsősorban részletfizetésre, kölcsönadott objektívre stb - szívesen elfogadok. Az alább részletezett  fotós cuccokat, vagy hasonló minőségűeket, szeretném a közeljövőben valamiféle segítséggel beszerezni, ugyanis hivatalosan sehol nem adnak banki kölcsönt a törvényen kívüli, jelenlegi, havi rehabilitációs járadékomra (amit tudok pl: honlap készítés, számítástechnikai rendszergazdai munkák vállalása akár hivatalosan is stb. )

- Gépváz: Nikon D90  /hála egy kedves cégnek/ cégtulajdonosnak már érkezik
- objektív 1: Tamron 17-50/2,8 a kezem miatt stabilizátorral /még nincs
- objektív 2: Sigma 50-150/2,8 / még ez sincs
- vaku: Nissin vaku / van, de sajnos javításra szorul
- hordozható vaku szett: Mikrosatos dupla "Villanj körte szett" / nincs
- fotós táska: bármilyen típusú nagyobb tatyó / nincs
- memória kártya: SD kártya / van egy használható 8GB-os, ami nem az enyém
- állvány: bármilyen típusú erős és stabil állvány és állványfej a géphez / nincs
- tartalék gép: bármilyen Nikon tükrös DSLR / nincs de nem létszükséglet

Mondhatná valaki viccesen: "Csak ennyi!"

Így igaz! Ennyi! Ám, ha meg sem próbálok úgymond szponzort vagy egyéb fizetési könnyítést segítő konstrukciót szerezni, akkor biztosan nem jön össze a "projektem", de így legalább az esély megvan arra, hogy sikerüljön.

Előre is köszönöm!




3 megjegyzés:

  1. Kedves benmar!
    Valahogy úgy érzem nem sikerül hozzászólnom. Már próbáltam, de nem adom fel"ezt sem". Róz

    VálaszTörlés
  2. Nem is volt annyira bonyolult, mint a múltkori próbálkozásom.
    Az én PK-spályafutásom 16 éve , 39 éves koromban kezdődött. Már amennyire ezt meg lehet ítélni.Most úgy tudom áprilisban műtenek.
    Meg fogom írni a változást és a műtét alatti élményeim is.
    Csak kérem az idetévedőket ne várjanak tőlem túl jó fogalmazást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Roz!
      Személy szerint, de gondolom ezzel nem vagyok egyedül, nem jó fogalmazást várok tőled, hanem egy jobb és elviselhetőbb állapotot a DBS műtéted után..... addig is sok sok erőt és kitartást kívánok neked kedves sorstársam! Aztán majd várom a műtéted utáni jó híreidet! Ha megírod a műtéted időpontját, akkor ebben a blogban érted is írok majd egy imát, ahogy tettem azt Anikó estében is, és biztos vagyok abban, hogy reád is egy sokkal boldogabb jövő vár, aminek most a DBS műtéted lesz egy határköve, amelyet át kell lépni és utána minden rendben lesz meglátod :)

      Törlés