A Orosz-Ukrán válság margójára...

  

Nem vagyok politológus, szociológus még csak elemző szakértő sem! Kívülállóként sem szeretnék megmondó emberként tetszelegni vagy vészmadárkodni, mégis azt gondolom az előttünk (mellettünk) zajló eseményekkel kapcsolatban, hogy velem együtt felnőtt egy 50-60 éves európai (katonaviselt) generáció, akik közül számosan vannak olyan felelősségteljes katonai, politikai (vagy egyéb) vezető beosztásban akik nem tapasztalták meg saját bőrükön a kegyetlen háború borzalmait. Mindehhez gondoljuk hozzá azokat a 18 év feletti emberkéket, akik a számítógépeken virtuális háborúkban vagy ne adj Isten civil "military játékokon" edződtek, nőttek fel.... valamint - feltéve, ha nem tör ki atomháború - nem is szólva a háború okozta pusztítás világszintű gazdasági válságáról, a fegyver, valamint energiahordozók kereskedelméről (no meg utána a gazdaságélénkítő hatásáról); és azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy Ny-Európában már jelenleg is energiaválság van.

Mindez, amit az előzőekben leírtam, megroggyant agyakkal vagy pszichopata elmékkel karöltve beláthatatlan, katasztrofális következményekkel járhat. Mint ahogy XX. századbeli európai történelmünk során már kétszer megtörtént; helyesebben háromszor is.

Hááát nem tudom ezekből az aspektusokból nézve milyen esélye van a háborúnak?

Ez csupán az én borúlátó privát véleményem, amibe még belegondolni is iszonytató! 😢 

Milyen jó is volna, ha a háború szó kimerülne a számháború max. kéz vagy lábtörésekkel járó borzalmában!

Üdv! BenMar/Bazsó

Fotó forrása:Internet

Ars poetica

Őszintén szólva valamiféle késztetést érzek (meglehet, a Jóisten noszogat) az írásra, legyen szó amatőr versről, vagy próza próbálkozásról. Valahogy úgy vagyok vele, mint a jóféle whisky-vel: hosszabb vagy rövidebb időre elvonja a figyelmemet a gondoktól, a betegség okozta nehézségektől és mindemellett még - az olvasással együtt - szórakoztat is. Ráadásul az írásnak - érzékszerveinknek köszönhetően - ugyanúgy, akár egy szép italnak, lehet színe, illata, íze és lecsengése is. Valójában arra törekszem, hogy egy-egy történetet tényszerűen, elfogulatlanul próbáljak meg leírni.

Ez persze sohasem sikerül, mert - a fene tudja miért 😉 -, mindig ott bujkál a sorok mögött a véleményem is. Van, amikor sikerül illetéktelen szemek elöl  megfelelően elrejtenem ezeket a „hátsó gondolatokat”  máskor meg éppen az a célom, hogy az „aki bújt, aki nem!” felkiáltás után segítsek mást is rávezetni arra, amit az igazságkeresés, vagyis önmagam megismerésére szánt utamon a sorok mögé rejtettem. Persze ez az igazság nem számít mások számára is követendő, megdönthetetlen, megmásíthatatlan etalonnak feltéve, ha elfogadjuk azt a Popper Péter által felállított definíciót (nem szöveghűen idézve), mely szerint abszolút igazság az, amit megfelelő bizonyítékokkal meg lehet dönteni.

 

Üdv! BenMar/Bazsó

 

 

 

Mi jár a fejedben, Balázs?

A jelen tulajdonképpen az apró pillanatok szintjén értelmét veszti. Hiszen a jövő - ahogy elérjük - egy szemvillanás alatt múlttá válik. Tehát a jelen csupán egy arany-porszem az idő homokórájában; ezért olyan értékes, amit élvezni kell és amire nem árt, ha vigyázunk ...

 

Üdv! BenMar/Bazsó

A Rózsás-kereszt

 

Rózsás-kereszt...

(részlet a "Gellyének háza" című helytörténeti könyvből)

Volt, aki túlélte a véres harcokat és hazatért. Rózsás Ferenc is a szerencsés visszaérkezők közé tartozott. Az ő nevéhez fűződik a gellénházi Budai-hegyre vezető út mellett található „Rózsás-kereszt”, – mint I. világháborús emlékmű.

A történetét unokája, Kuczogi Antal mondta el:

„Nagyapámat, Rózsás Ferencet, aki 1878-ban született, már az első világháború előtt behívták sorállományú katonának. Abban az időben is 20 éves kor körül hívták be a legényeket katonának. Ő is 20 éves korában vonult be huszárnak, és Zalaegerszegen a Zrínyi Miklós Gimnáziummal szemben, ahol később én is érettségiztem, volt a laktanyájuk. 1914-ben az első világháborúban nagyapámat Oroszországba vitték, de az is igaz hogy, ott szakácsként jó dolga volt. Ott, Oroszországban megfogadta, hogyha megússza élve, egészségesen a háborút, akkor a lakóhelyén állíttat saját költségén egy keresztet. Nem sokkal hazatérése után, 1921-ben be is váltotta az ígéretét. Attól kezdve áll – az idők folyamán kisebb-nagyobb

felújításokon átesett – Rózsás-kereszt. Rózsás nagyapámék heten voltak testvérek. A hat férfigyermek mellett egy leánygyermek volt. Mind a 6 legény itt, Gellénházán telepedett le.”

Üdv! BenMar/Bazsó

HAZA

 

A "Haza(szeretet)" fogalma (nem azonos az állammal) számomra szavakkal, egyszerűen leírhatatlan... Ha mégis megpróbálnám érzékeltetni, akkor így fogalmaznék: a Haza tulajdonképpen egyfajta privát szférához tartozó, egyben közösségi érzés is, amely néha a mérhetetlen hiányérzetben, keserű szomorúságban; máskor pedig önfeledt örömben és határtalan büszkeségben mutatkozik meg igazán...

Akár a szerelem a maga csodáival, megfoghatatlan intimitásával... A Haza nem csupán az állammal nem, hanem a nemzettel sem azonos értelmű (bár ez utóbbival szoros kapcsolatban is lehet). A Haza minden politikától, túlzásoktól és sallangoktól mentes kell hogy legyen..... leginkább a szülőföldre az otthonra hajaz

Üdv! BenMar

„Mindegy, kik beszélnek hazád nevében? Mindegy az is, mit mondanak azok, akik jogosultnak hiszik magukat, a haza nevében beszélni? Te hallgass hazádra. Mindig, mindent adjál oda hazádnak. A világnak nincsen semmiféle értelme számodra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán, semmit ne várj hazádtól. Csak adjál azt, ami a legjobb életedben. Ez a legfelsőbb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri.”

(Márai Sándor: Füves könyv)

 

 

 

 

Az 1956 forradalom és szabadságharc Gellénházán

 

Az 1956 forradalom és szabadságharc Gellénházán

(Részlet a "Gellyének háza" helytörténeti könyvemből:)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei viszonylag békésen zajlottak Gellénházán. Feltehetően ez az oka annak, hogy – egy-két kivétellel – többnyire csak kéziratos formában, fiókok mélyén maradt emlékezésekből vagy az eseményeket átélt, személyekkel folytatott beszélgetésekből, azaz igazi, tiszta forrásból merítve nyílt lehetőség a történések megismerésére.

Horváth Róbert – Srágli Lajos – Tóth János: „Az 1956-os forradalom az olajiparban” című, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára 2016-ban kiadott könyvben a következő olvasható a Gellénházi eseményekről: „Nagylengyel, 1956. október 27. – A Nagylengyeli Kőolajtermelő Vállalat Munkástanácsának jegyzőkönyve. Készült 1956. október 27-én a Nagylengyeli Kőolajtermelő Vállalatnál, a Munkástanács megválasztása, s első gyűlése alkalmából. A vállalat dolgozói üzemrészenként megválasztották a Munkástanács tagokat. Itt hiba a Nagylengyel, mint helyszín megjelölés. A szerző – helytelenül – a cég nevéből következtetett. A tény, hogy a Nagylengyeli Kőolajtermelő Vállalat székhelye Gellénházán volt, így a forradalmi események is ott zajlottak.”

– Ugyancsak a fentebb említett, „Az 1956-os forradalom az olajiparban” című könyvben Farkas László (az FGSZ Földgázszállító Zrt. nyugalmazott üzemvezetője) így emlékszik vissza a Gellénházi ’56-os eseményekre: „Én hétéves gyerek voltam akkor. Emlékszem a faluban a felvonulásra. Valaki vitte a tömeg előtt a feszületet és kiabáltak is valamit. A felvonulás előtt, augusztusban adták át a gellénházi új iskolát is. Szabó János volt az igazgató és őt az ’56-os eseményekben való részvétele miatt leváltották, és elhelyezték Gellénházáról… Én annyit hallottam, hogy amikor a menet a temető mellé ért, akkor megálltak és a Szabó úr kezdeményezésére elénekelték a »Boldogasszony anyánk« éneket. Ez volt a legfőbb bűne, amiért leváltották, és novemberben már Farkas Béla bácsi lett az igazgató.”

– Ugyanebben a 60. évfordulóra kiadott könyvben Farkas Aladár (a MOL nyugalmazott gázfogadó-állomás kezelője) a következőket meséli: „Gazdálkodtam. Jöttem haza a mezőről lovaskocsival a faluba és kiabálták, hogy gyilkos szovjet tankoknak olajat nem adunk. Ez szombaton volt. Vasárnap a Melles Laci, aki akkor személyzetis volt a cégnél, hozta az imakönyvet, jött a misére, mert a kommunisták addig nem engedték. Felvonulni mentek Zalaegerszegre. Vállalati kocsik szedték össze a népet, én is mentem velük. A temetőnél szálltunk le, együtt mentünk a főtérre, a templom elé. Ott tartottak egy beszédet, többek között szegény Török Flóri is. A menetben is az volt a szlogen, hogy a gyilkos szovjet tankoknak olajat nem adunk. Részemről ennyi volt az ’56.”

Zala megye kronológiájából (2004) a forradalom két napjának Gellénházát is érintő eseményéről, és három személy tevékenységéről, majd tetteinek következményeiről szerezhettünk ismereteket a következőkben: 

Október 26. „Török Flórián földműves és Szabó János iskolaigazgató felvonulást szerveztek. A felvonulók a templom elé mentek, közben vallásos énekeket énekeltek. Bán Miklós Vilmos fúrási motor- és szivattyúkezelő részt vett a zalaegerszegi tüntető felvonuláson. A gellénházi Fúrási Üzemnél megszervezték a nemzetőrséget. Az őrség ellátásához szükséges kellékeket — karszalag, fegyver, telefon — is kaptak. Bán Miklós Vilmos az orosz bevonulás után, november 19-én elhagyta az országot, attól tartva, hogy a Szovjetunióba hurcolják.”

Október 28. „Török Flórián és Szabó János részt vett Zalaegerszegen a forradalmi tanács ülésén. Fegyvereket kértek, de nem tudtak szerezni. Szabó Jánost a forradalom leverése után elbocsátották állásából. Török Flórián földműves volt, eljárás nem indult ellene.” (Zala megye kronológiája és személyi adattára II. /2004/ Zalaegerszegi járás, 137. o.)

– Kiss Jenő tanár, nyugalmazott polgármester kéziratában így emlékszik vissza az ’56-os eseményekre: „1956-os forradalom és szabadságharc idején békés tüntető felvonuláson fejezték ki az emberek véleményüket és érzelmeiket. Éppen ennek köszönhetően az események után Gellénházáról csak két családnak és néhány fiatalnak sugározta a magyar rádió az »Oly távol, messze van hazám« című dalt.”

– Bálintné Vida Éva egykori gellénházi lakos ’56-tal kapcsolatos emlékei: „Ötvenhat őszén iskolakezdésre adták át az új iskolát, melyet az olajipar építtetett a dolgozók gyermekei részére. A megnövekedett tanulói létszám olyan nagy lett, hogy továbbra is a régi iskolába járt két osztály. A forradalom idején nagy volt a zűrzavar, orosz helyett németet kezdtek tanítani, majd rövid időre szünetet rendeltek el. A nagy káosz miatt a következő évben fejeztük be az előző évi orosz tananyagot.”

– Lóránt Kristófné ekképpen emlékszik az 1956-os forradalom gellénházi történéseire: „Ez pont az az időszak volt, amikor – 12-14 évesen gyerekfejjel – nem érdekelt bennünket az aktuális politika. Úgy emlékszem, hogy az orvosi rendelővel szembeni oldalon – ahol most a társasházak (»kifli-házak« és »ikerházak«) állnak –, egy U-alakú, téglából épített ideiglenes felvonulási épületben volt a színpad. Ezen a színpadon, népes közönség előtt, a helybéli Csepregi Erzsébet elszavalta a Nemzeti dalt és valószínű, hogy valamilyen beszéd is volt.”

– Kuczogi Antal az 1956-os eseményekről a következőket mondja: „Amikor kitört a forradalom, azt hiszem keddi napon, persze idő kellett mire ideért a hír, éppen ezért, ha jól emlékszem, a pénteki, vagy csütörtöki napon, amikor éppen iskolában voltunk, megérkezett Egerszegre a gimibe (Zrínyi Miklós Gimnázium) a hír, hogy forradalom van Pesten. Akkor mindenki kabátba és sapkába bújt, mert akkor odakint szemerkélt az eső, és elindultunk felvonulni. Ahogy mentünk a templom felé, a járdán egy szembejövő rendőr sapkáján megláttuk, hogy fent van még a vörös csillag. Ekkor odaugrott a rendőr elé egy nálunk fiatalabb, általánosiskolás-korú gyerek és azt mondta neki: Rendőr bácsi, adja ide a sapkáját! A rendőr odaadta a sapkáját, a gyerek meg lekapta róla a vörös csillagot és azon nyomban földhöz is vágta a jelvényt, megtaposta; majd visszaadta tulajdonosának a jelképtől megfosztott sapkát.”

 

BenMar: Érzés…

 

Kezdetben álmodod is talán;

túllépnél érte mindenen:

Családon, Istenen és Hazán.

 

Hamisan szólongat a távol:

„Ma az itt és a most nem kell!

Jobb volna máshogy, mással s máshol!”

 

Szabadságot ígér ő, rögtön!

Végül nem terem más neked

csak láncok, szenvedés, és börtön.

 

Vágysz rá, mint záporra a hajtás;

ám télre nem marad semmi:

se virág, se levél, se sorstárs!

 

Viharként, ömlik a nyakadba.

Sötét felhőt sem látsz, de már

kínozna, zuhogna s szakadna!

 

Nem kímél, bőven ad a rosszból;

parányi résen is befér,

feláztat, megőrjít és rombol.

 

Mért’ él az ember? Örök talány!

Elfogy a tér-időnk, ránk fagy

az élet, a föld-hideg magány…

 

(Gellénháza, 2018)

 

Üdv! BenMar/Bazsó