Könyvajánló: Szeifert Natália – MI VAN VELETEK, SEMMI?

KÖNYVAJÁNLÓ: Szeifert Natália – MI VAN VELETEK, SEMMI?

Az elmúlt héten – nagy örömömre - újabb „fővel” bővült a házi könyvtáram „taglétszáma”. A nálam pontosan tíz esztendővel fiatalabb Szeifert Natália, a Mi van veletek, semmi? címmel kiadott - azt gondolom, nem csupán a 30-as, 40-es éveiket taposó emberkék figyelmére érdemes -, legújabb regényével. (Megjegyzem, az írónőnek ez idáig még egyetlen könyvét sem olvastam).

A könyv történéseit - amelyekben két rokonszenves fickó, Grafit és Pók 2010-es évekbeli mindennapjait, ügyes-bajos dolgait, nyűgjeit, problémáit, illetve örömeit és a múltidézésük révén az ezt megelőző 30 év Magyarországának világát érhetjük nyomon - leginkább egy, a 80-as. 90-es évek fülbemászó, számomra sokat jelentő, mintegy megigéző zenéjéhez tudnám hasonlítani, amely dallam felcsendülése minden esetben előcsalogatja múltam duzzadó bugyraiban szunnyadó, fiatalkori énemet, annak minden apró részletével együtt. A könyvben, az írónő páratlan megfigyeléseinek megtapasztalásainak köszönhetően, szintén ugyanez a részletes megjelenítés figyelhető meg akár a helyszínek, akár a különféle karakterek vagy cselekmények leírásában, ám a világ kicsi ízekre történő szedése, mégsem jelent egyet a részletekbe való fulladással.

Nagyon tetszett még a laza, számomra Salinger: Zabhegyezőjét megidéző, néhol a „18-as karika” határait súrolgató szóhasználat, valamint az a cseppet sem hivalkodó, empatikus, természetességgel megáldott, a „város mindkét felületét” átható” humánum, ami szinte az egész történet velejárója.

„Minden városnak két felülete van. Ez a mondat jutott Grafit eszébe, ahogy ácsorogtak a nyúlós őszi estében, és Pók belelehelt vagy inkább röviden belesóhajtott a levegőbe, jobbra húzódott a szája, ahogy féloldalasan elmosolyodott, és azzal a megjátszott lazasággal, amit idegenek előtt vett fel, azt mondta – Hát mi a bánatér nem jut nekünk legalább egy finom kis húsz-harmincas pina?...” / Részlet a könyvből

Üdv! BenMar

Orbán Ottó

Tegnap lett volna 83 éves Orbán Ottó (Budapest, 1936. május 20. – Szigliget, 2002. május 26.), magyar költő, esszéíró, műfordító, egyetemi vendégoktató; a Magyar PEN Club alelnöke, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, aki szintén Parkinson kórban szenvedett.

Idézet az egyik írásából:

"Az első lépés közmondásosan nehéz. Különösképp annak, akire Parkinson törvénye érvényes, mégpedig nem Cyril Northcote Parkinsoné, az íróé és történészé, hanem Jamesé, a tizennyolcadik század közepén született londoni orvosé, aki a róla elnevezett betegséget fölfedezte.

Helyzetem viszonylag egyszerű. Vonz a Föld. Nem kell mást tennem, csak annyi q értékre kell fölgyorsítanom a bal lábam fejét, mellyel az ki tud törni a Föld vonzásköréből. Öreg rakétásnak ez rutinmunka. Begyújtom az agyamat, és így szólok a csontváza kilövőállványán égnek meredő, tehetetlen test sötét tömegéhez: „Ide figyelj, öreg, most ha beledöglesz is, megmozdítod a bal lábadat. Nem bánom, segíthetsz azzal, hogy a súlypontodat óvatosan áthelyezed a jobb lábadra. Vigyázz, el ne ess, reggel van, fejedben még a fiatalság szédülése. Í-így, las-san, ügyesen. Jól van. És most emeld! Emeld a lábad! Emeld, rohadt állat! Na! NAA!”

És emeli. Emelem. A gólem döcögve megindul, közben csal egy kicsit, rátámaszkodik az asztal sarkára, belekapaszkodik a fotelba, de végül is nem esik el, és eléri az íróasztal mögött álló karosszéket.

„Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni”, írta mintegy végrendeletéül egy öreg, alkoholista amerikai író, akkortájt épp divatos világhíresség, mielőtt szájba lőtte volna magát a vadászfegyverével.

Nem, egy ilyen konok, korlátolt, megátalkodott lényt soha."

(Köszönet Moravcsik Andrea-nak!)

Üdv! BenMar

Gellének háza - Gellénháza nevének eredete

Gellénháza nevének eredete:

Gellének háza

Könyvajánló: Ocsenás Péter – Kerek erdő közepében / Egy tápos Lentiben

Könyvajánló: Ocsenás Péter – Kerek erdő közepében / Egy tápos Lentiben

„A laktanyát 12 évvel a leszerelésünk után bezárták. Lenti-Zajda már nem volt rettegett szókapcsolat többé. Közben országok születtek vagy szűntek meg, háborúk a szomszédban, szerte a világban. Akkori ésszel felfoghatatlan, elképzelhetetlen változások. De van, ami nem változik. A kisszerűség, ostobaság, durvaság, a napi megaláztatások megmaradnak, csak már nem a laktanyákra koncentrálódnak. Szétterjednek térben és időben. Bárhol, bármikor szembe jöhet egy darabka Lenti. Mi, akik ott voltunk felismerjük bármikor, bárhol.” (Részlet a könyvből - Ocsenás Péter)

„Ocsenás Péter személyes története egész nemzedékek közös élménye: a Magyar Néphadsereg (és az egész politikai rendszer) bornírtságát kifejező alkotás, ezért ajánlom mindenkinek. Aki hasonló helyzetben élte át ezeket az éveket, az felidézheti saját keserédes emlékeit. Akik nem – és a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlésével egyre nagyobb lesz ezek száma –, azok talán megértik, ha egy korosztály tagjai találkozásaikkor miért terelik a szót szinte azonnal katonaélményeik vég nélküli taglalására.” (Markó György)

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy kicsit később, 1989-ben, kis „hátszéllel”, de nem „táposként”(előfelvételis) és nem is 12, hanem még utolsóként 18 hónapra vonultam be Lentibe; ezen tények ellenére nagyon sok hasonlóságot véltem felfedezni a korábbi, 1984/85-ös viszonyokhoz képest, mind a katonatársak, valamint a könyvben nevükön nevezett hivatásos állomány, mind pedig a politikai környezet és az elhelyezési körülmények viszonylatában. Azt gondolom, hogy a néhol talán kissé (érthető okok miatt) eltúlzottan sarkított, degradáló nézőpont mellett nem hiányzik az igényesen megfogalmazott, valóságos alapokra helyezett, kerek egészet alkotó történetből az irónia/önirónia, a humor és az önkritika sem.

Angyalbőrben 18+

Üdv! BenMar

Fotó forrása: internet