Angyalbőrben
18+
/Figyelem! Az alábbi hosszabb lélegzetvételű szöveg a nyugalom megzavarására alkalmas részeket is tartalmaz!/
Az utóbbi időben nagyon elharapódzott az „egyszervoltholnemvolt" egy szocialista rendszerű, fiatalokra is jótékony hatást kiváltó, „jóbuli” számba menő, sokak által átélt, vagy legalábbis ismerős katonaság című történet. ami véleményem szerint csupán egy hímes-tojásba bújtatott, színtelen, szagtalan förtelem.
Persze az is igaz, vérmérséklettől függően, hajlamosak vagyunk – ez alól jómagam sem képezek kivételt - csak a „jóra” emlékezni, rózsaszín felhőbe burkolni a múltunkat; még ha az nem is volt mindig olyan hű de happy. Arról a kezdetben 24, aztán 18, és legvégül 12 hónapos sorkatonai szolgálatról van szó, amely azt gondolom, a 80-as években (csak erről az időszakról van tapasztalatom) túlnyomó részt (legjellemzőbben az alapkiképzés időszakában) nem szólt másról, mint néhány bűnöző hajlamú, retardált (tisztelet a kivételnek!) karrierista, kisebbségi komplexussal és egyéb lelki zavarral küzdő egyén, az aktuális elnyomó rendszer által is támogatott emberke küzdő teréről végső soron paradicsomáról (természetesen, hogy stílszerű legyek: akinek nem zubbonya, nem veszi magára!). Gondolok itt a különböző válogatott „szivatásokra”, testi és lelki terrorra, megalázásra, illetve az általam megtapasztalt, egyes embercsoportok narkózása, szipuzása okozta borzalmakra.Ezeken a romboló hatásokon felül ki tudja hány és hány családnak, szerelemnek vagy barátságnak okozott - nem ritkán tragédiába fulladó - értelmetlen véget a kötelező sorkatonai szolgálat.
Persze azt nem tagadom, a közvetlen környezetemben szolgáló becsületes és jóravaló embereknek (tiszteknek és sorkatonáknak) köszönhetően nekem is vannak pozitív katonakori emlékeim, tapasztalataim, illetve biztosan volt rám nézve is jellemformáló hatása a sorkatonai szolgálatnak. Sőt, béke időszak ide vagy oda, a civil lakosság is gyakran érezhette a „néphadsereg” gondoskodó segítségét pl. természeti csapások idején. Ám közvetlen testközelből részese voltam néhány emberi tragédiának is. Mindez történt az 1989-től 1991-ig (Öbölháború, Délszláv háború, Rendszerváltás utáni első országgyűlési választás, katonai, gazdasági reformok stb.) terjedő eseménydús időszakban. Az ezt megelőző, valamint az ezt követő évekről nem tudok érdemben véleményt formálni.
Összességében amolyan „Hair” filmszerű élménnyel éltem meg azt az azóta soha vissza nem vágyott 18 hónapot, kezdve a sportcsarnokbéli hangos névsorolvasással. Ennek ellenére tisztában vagyok azzal is, hogy számtalan sorstársam jól érezte magát „angyalbőrben”, hiszen közhellyel élve: nem vagyunk egyformák. Mi tagadás kaptunk enni, inni és a ruhára, szállásra sem volt gondunk, mind e mellett az időbeosztással sem kellet bajlódni a regrutának…+ senki sem kérte, mégis gondolkodtak helyettünk.Gyakrabban éreztem inkább büntetésnek, a személyes szabadság korlátozásának, mint kiváltságos jutalomnak az alapkiképzési hónapot.
A sokat emlegetett „mai fiatalok” fegyelemre, jó modorra, kitartásra, állóképességre stb. való nevelése azt gondolom, nem a „katonaság” feladata volna.
Most biztosan sokan megköveznének az iménti soraim miatt. De gondoljon bele minden jó érzésű ember - ahogy a legtöbb, sorkatonaságot megélt/átélt fiúgyermekes szülő is tette ezt egykor -, mennyire szívesen engedné el a gyermekét egy olyan, állítólag a haza védelmét szolgáló, testi, lelki nevelő szándékkal felruházott, szociális képességeket is fejlesztő intézménybe hosszú hónapokra, amely számtalan, értelmetlen (nyilvánosságra hozott és eltitkolt) emberi tragédia színhelyéül szolgált, nem is beszélve a háborús veszélyhelyzetről.
És ami a legfontosabb feladata, célja lett volna, a 80-as évek vége felé - ha jól tudom - már isten igazából nem számított ütőképesnek az elavult technikával felszerelt szocialista honvédő néphadseregünk. Ugyanakkor, az éppen időszerű katonai reformoknak köszönhetően egyre inkább - nyugati mintára – a „zsoldos”, más szóval hivatásos hadsereg kiépítése került előtérbe, amely forma – fejlettebb haditechnikával és képzettebb hivatásos állománnyal felvértezve, már sokkal ütőképesebb formát képviselt, még a kisebb létszáma ellenére is.
Ha hozzávesszük mindehhez még azt az egyszerű okot is, hogy a mai fiatalok teljesen más környezetben nőttek fel, azt gondolom, könnyen belátható, hogy a renitens emberkék nagy-többségénél nem volna célravezető az anno – valljuk be őszintén -18 éves fejjel köztünk sem nagy sikert aratott (még, ha manapság sokunkban pozitív nosztalgikus emlékeket is csalogat elő) a hajdani sorkatonaság gondolata. Nem ismerek olyan korombéli emberkét sem, aki ha nem vonzódott valamelyest is az egyenruhához, a „military” stílusú élethez, epekedve várta volna a „bevonulását”.
Ahogy tiszteletre méltó, megboldogult történelem tanárom mondaná, „Summa summárum”: 18 hónapot lehúzott, csemetéit szerető és féltő, két fiúgyermekes családapaként azt gondolom, hogy a jelenlegi világunkban – még ha korábban néha úgy is volt - nem jelentene átfogó nevelő szándékú megoldást a mai fiatalok közösségben tapasztalt viselkedési problémáira egy elavult, alapvető emberi jogokat semmibe vevő, állam által asszisztált, szocialista rendszerű, kötelező sorkatonai szolgálat. Hiszen, ha valaki érdeklődik a haditechnika, a fegyverek iránt vagy vonzza az egyenruhás szolgálat és az ezzel együtt járó, lemondásokkal teli „vándorélet” az a fiatal megtalálja a hozzá vezető hivatalos utat ma is. Aki meg viselkedési zavarokkal küzd, azt meg vagy más módszerekkel kell kigyógyítani, avagy teljesen elvetélt vele szemben mindenfajta próbálkozás. Azt gondolom, problémát ugyanazzal vagy újabb problémával nem lehet orvosolni, mint ahogy az erőszakra az újabb erőszak sem megoldás!
Nem szeretnék senki szemében „megmondó embernek” tűnni - élve a véleményszabadsággal -, pusztán megtapasztalásaim és talán kissé elfogult érzelmeim alapján saját véleményt próbáltam formálni, amelyet természetesen nem szándékoztam etalonnak szánni!
Fátylat rá! Túléltem! Utólag meg…. Minden tiszteletem a hivatástudattal rendelkező, nemzetéért és népéért önfeláldozó, kemény munkát végző katonáknak és minden más egyenruhás szervezet tagjának (tűzoltóknak, rendőröknek, mentősöknek stb.)! Élőknek és holtaknak egyaránt!
Ennyi! Innyi! Jóberúgnyi azt hömbölögnyi!
Üdv! BenMar a pacifista
