"Hány
az óra, Vekker úr?"
A mobiltelefonok sajnos átvették az ébresztőórák ébresztő funkcióját. Régen –
ha rendszeresen felhúzták őket – éjjel barátságos vagy éppen idegesítő
monotonitással (kinek-kinek vérmérséklete szerint) elketyerésztek a háztartások
nagy részében.
Nekem is volt anno egy saját bejáratú, indokolatlanul bivalynagy és erős hangú
orosz vekkerem még a főiskolai kollégiumban. Első reggel olyan iszonyatos
hangon ébresztett bennünket, mint ahogy az ügyeletes törzsőrmester tette azt
hajnalok hajnalán a laktanyában: „Jó reggelt bajtársak ébresztő fel!” - erre ki
kellett pattanni az ágyból.
Mindebben
csupán az volt a bibi, hogy szobatársamnak aznap nem volt első órája, így ő még
aludt volna. (Ezt követően nem szólt hozzám egy hétig.)
A további nézeteltérést megelőzvén másnap este szobánk beépített
ruhásszekrényébe rejtettem a vekkert, azzal a meggondolással, hogy a szekrény
majd tompítja a leírhatatlan hangú ébresztőóra csörgését.
Hát nem így történt. Éjszaka már gyanús volt, hogy az óra a szekrényben hangosabban ketyegett, mint azt megelőző este. Reggel aztán beütött a krach, ugyanis a szomszéd szobában alvó két kolléga ugyanúgy felriadt (és akkor még diplomatikusan fejeztem ki magam) az eszméletlen hangra. A két szobát ugyanis a beépített szekrénynél csupán egy vékony bútorlap választotta el egymástól és mivel a szekrény még dobott néhány decibelt a hangerőn, tajtékzó üvöltés hallatszott át a szomszéd skacoktól, ezt követően pedig eszeveszett dörömbölés az ajtónkon. Szidták a felmenőimet oda-vissza. És ehhez, ha még hozzágondoljuk, hogy ők már 4. évfolyamos sport tagozatos nebulók voltak, jómagam pedig 1.-ős biológia szakos pernahajder…
A
további tragédiának elejét véve másnap kidobtam az órát az ablakon…
Üdv! BenMar/ Bazsó
 |
| Fotó: Internet |
