Balatoni vízitúra

 (Az alábbi történetet a nem régiben fiatalon elhunyt cimborám, Szakál József emlékének ajánlom)

Most éppen egy letűnt nyári, vizes, akarom írni "alkoholos" kalandra gondolok… Valamikor a 80-es évek legvégén (egészen pontosan '89-ben), megboldogult Szakál Jocó, valamint Simon Attila (alias Turbó) kedves barátaimmal Zalaegerszegről (egy fél napos, "világjáró" vonaton való zötykölődést és átszállást követően) megérkeztünk végre Keszthelyre egy nagyszabású, nemzetközi kajak túra színhelyére. Ahova az éppen akkor „regnáló népművelő” vagyis a helyi természetbarát klub elnöke (ha jól emlékszem Kalmár Jocó) nevezett be bennünket. Megjegyzem Zalaegerszeg és Keszthely egymástól való távolsága nincs egészen 50km, vonattal viszont akkoriban több száz km-nek tűnt.

A vízitúra az északi part mellett, halovány emlékeim szerint, Keszthelytől Balatonfüredig tartott. A túra megnyitó rendezvényén már igencsak furán néztek ránk, zalaiakra ugyanis nem vittünk kajakot; mert hát ugye ki a rák gondolná, hogy egy kajak túrához kajak is dukál. Ám ez a kis bibi mégsem jelentett hatalmas problémát; a rendezők azon nyomban kineveztek – két zalaegerszegi srác (Torma Sándor, Süle Zsolt) mellé – ötünket túrasegítőknek, így természetesen megúsztuk a hazamenetelt és ennek a jóindulatnak köszönhetően, mint később kiderült, egy fantasztikus szünidei hetet tudhattunk a magunk mögött.

Már rögtön az első napon szóltak, hogy a munkavégzésünk nem igazán jön be a góréknak. Ugyanis mi ahelyett, hogy a rászoruló idősebb, mozgássérült, keleti blokkból érkezett turistáknak segítettünk volna a vízből kihozni a hajóikat, ezt követően pedig az éppen aktuális táborhelyen felverni a sátraikat - amivel eredetileg az első napon bíztak meg bennünket -; hanem rögtön önzetlen, segítő szándékkal rohantuk be a fiatal NDK-s lánykákhoz a vízbe.Míg a többi szerencsétlen tag sűrű anyázás és egyéb, válogatott átokszórás közepett esett-kelt a parthoz közeli sekélyebb vizekben. 

Előfordult olyan eset, hogy amire mi a Turbóval és a két frissen szerzett cimboránkkal partra vergődtünk, a Jocó már javában fűzött egy kelet-német leányzót a felállított sátrában vagy kedves kollégám serényen és vigyorogva kente a napolajat egy monokinis "bombanő" hátára.  Nap záráskor, általában már a napközben elfogyasztott piának köszönhetően folyékonyan beszéltünk bármilyen országból érkezett turistával németül, franciául, "jugójul", ellenben a magyar nyelvet már csak törtük…

Ugyanezen kajak túra folyamán (sok más mellett) történt:

Turbóval egyik reggel elhatároztuk, hogy indulunk az aznapi versenyen; vagyis átevezünk egy kétszemélyes kölcsön kajakkal a Balaton legkeskenyebb pontján (Tihany és Szántód között), a Tihanyi-félsziget közel 1,5 km széles „szorosán”. Rendben, különösebb problémák nélkül zajlott a mutatványunk, legalábbis egy jó darabig. Egy erőteljes lábmozdulatot követően elszakadt a "bárkánk" kormánylapátjának lábpedállal összekötő zsinórja. Így elárvult „hajótöröttként” sodródtunk immár ismeretlen lagúnák felé a magyar tenger veszélyes habjai között. Mígnem egy rendezők által használt vitorlás hajó észre nem vette, hogy szabálytalanul kígyókergetőként tartjuk a kijelölt útirányt. A vitorlás annak rendje és módja szerint a segítségünkre sietett, hogy kihúzza a két "hőst" az „óceán” hullámai közül.

Erről a napról a továbbiakban csupán annyi maradt meg az emlékeimben, hogy átszállunk a mentőhajóra és ott a kétszárnyú kabinajtót felnyitva egy hatalmas, százféle piától roskadozó bárszekrény tárul elénk. Aztán képszakadás. A következő képkocka: Kiliántelepen (mai nevén Fövenyes) ébredtünk fel másnap reggel….

ÜDV! BenMar

Emléklap (Szakál József)

Torma Sándor és Süle Zsolt (1989, Balaton-part)