Őszintén szólva valamiféle késztetést érzek (meglehet, a Jóisten noszogat) az írásra, legyen szó amatőr versről, vagy próza próbálkozásról. Valahogy úgy vagyok vele, mint a jóféle whisky-vel: hosszabb vagy rövidebb időre elvonja a figyelmemet a gondoktól, a betegség okozta nehézségektől és mindemellett még - az olvasással együtt - szórakoztat is. Ráadásul az írásnak - érzékszerveinknek köszönhetően - ugyanúgy, akár egy szép italnak, lehet színe, illata, íze és lecsengése is. Valójában arra törekszem, hogy egy-egy történetet tényszerűen, elfogulatlanul próbáljak meg leírni.
Ez
persze sohasem sikerül, mert - a fene tudja miért 😉 -, mindig ott
bujkál a sorok mögött a véleményem is. Van, amikor sikerül illetéktelen szemek
elöl megfelelően elrejtenem ezeket a
„hátsó gondolatokat” máskor meg éppen az
a célom, hogy az „aki bújt, aki nem!” felkiáltás után segítsek mást is
rávezetni arra, amit az igazságkeresés, vagyis önmagam megismerésére szánt
utamon a sorok mögé rejtettem. Persze ez az igazság nem számít mások számára
is követendő, megdönthetetlen, megmásíthatatlan etalonnak feltéve, ha elfogadjuk azt a
Popper Péter által felállított definíciót (nem szöveghűen idézve), mely szerint abszolút igazság az, amit megfelelő bizonyítékokkal meg lehet dönteni.
Üdv! BenMar/Bazsó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése