2012. január 27., péntek

Ha már harc, akkor legyen harc!

     



Hát mit mondjak, a közelmúlt nem hozott túlságosan sok bejegyzést ebbe a blogba... Ennek több oka is van.

Az egyik az, hogy leszámítva a kisebb, nagyobb görcsöket, aránylag tűrhető állapotot eredményez a pacemakerem működése, a másik meg az, hogy mindig éppen akkor kerülök úgymond kritikus helyzetbe a tüneteim miatt, amikor rászánom magam az írásra. Ez most tehát egy kivételes alkalom....

Az elmúlt kb egy hónap, minden borzasztó érzés és görcsös állapot ellenére össze sem vethető a 2011-es DBS műtétemet megelőző időszakkal, hiszen, ha belegondolok abba, tavaly ilyenkor még nem voltam képes egyetlen napot sem végig dolgozni nagyobb, órákig tartó végtaggörcsök nélkül, ahhoz képest ma már vasárnaponként airsoftozni járok a nagyobb fiammal, Bencével, úgy, hogy a játék, rohangálás, kúszás, mászás során észre sem lehet venni rajtam a Parkinsont, nos azt gondolom, akkor nem kell különösebben magyaráznom a viszonyítás mellőzését a két állapotom között.

Az a harci helyzet, illetve az a nagy "b...s" igazság, hogy a DBS műtét nem gyógymód, csupán egy a Parkinsonos tünetek enyhítésére szolgáló terápiás kezelés. Mégpedig, mint ahogy azt a jelenlegi jobbra fordult életem, mozgással teli életvitelem is igazolja nagyon eredményes terápia.

Azt hiszem ezt az iménti tényt nem szabad elfelejtenie egyetlen egy DBS műtéten átesett Parkinsonos betegnek sem, valamint ugyanezt kell szem előtt tartania minden műtét előtt álló sorstársamnak is. Ha ezzel a gondolattal megbékélünk, akkor nem érheti különösebb csalódás egyikünket sem, hiszen azt gondolom a műtét utáni minden egyes tünetmentes "szabad" másodperc hatalmas ajándék a magamfajta Parkinsonos beteg számára.

Valaki a múltkor megjegyezte egy airsoft játék alkalmával, a fiam felé fordulva: "Szerencsés vagy Bence, mert visszakaptad az apádat!"
Ha ehhez még hozzáfűzöm azt a részemről szintén hasonló örömmel nyugtázott sorsfordító tényt is, hogy a Bence fiam első hatalmas, mindnyájunkat megviselő szerelmi csalódását követően én is, mint apa visszakaptam ismét a régi fiamat, akkor azt hiszem nem nagy túlzás az, ha azt mondom kevés olyan szerencse ért az életemben, mint amilyen a közelmúltban.

Visszakanyarodva a főcímhez, a betegségemmel vívott háborúban ma már helyet kaphat egy kis airsoft fegyverekkel játszott "valódi" küzdelem is, ahol a mozgás és a friss levegő minden egyes alkalommal (vasárnaponként) feltölt újra és újra erővel, amely nélkülözhetetlen muníciónak számít a lelki háborúmhoz...
Itt említeném meg, illetve szeretném megköszönni a segítségüket azoknak a zalai airsoftos sporttársaimnak (természetesen a családomnak is), akik segítenek a jóindulatukkal minden téren feledtetni velem, - még ha kis időre is -, a betegségem borzalmait.

Hogy mást ne említsek, az elmúlt vasárnap például, fegyvert is kaptam kölcsön, ugyanis az enyém, egy balszerencsés kimenetelű vásárlást követően (magyarul kicsit átvágtak) Ervinnél van javításon, akiben szintén egy jólelkű airsoftos embert volt szerencsém megismerni. Mellékesen azt is elmondom egy sporttársam éppen neurológus doktorként dolgozik "civilben" a megyei kórházban.

Na ennyit az állapotomról és a jelenlegi helyzetemről, valamint az airsoftról sem szeretnék (kezdő lévén nem is tudnék) különösebb litániát írni.

A legújabb elfoglaltságom az airsoft fegyverem, egy AK (anno AMD) szolgáltatott egyébként kiváló alkalmat arra, hogy felidézzem életem korábbi "háborús" eseményeit, amit talán "M"-zárolt státusszal tudnék legjobban meghatározni, hiszen akkoriban biztosan életfogytig tartó büntetéssel jutalmaztak volna haza árulás címén, ha kiderül, hogy fotókat készítettem a zajdai laktanya B.J. Lövész dandár "szigorúan titkos" részlegén a T-irodában és a Hadműveleti rajzolók parancsnoki irodájában.. + a többi csekélység....
Itt található bővebb anyag erről: feltöltés alatt!

Ha minden igaz, és egyik sortársam küld majd emailban néhány gondolatot a saját DBS műtétjéről, akkor legközelebb azzal az írással szeretnék beköszönni ismét ebbe a blogba...

És amíg el nem felejtem nem olyan rég belekezdtem egy könyv írásába is, amellett, hogy újra bevállaltam egy tavaszi esküvő fotózást is (bár fényképezőgépem még nem tudom honnan lesz) de ez egyenlőre maradjon még köztünk, hiszen azt gondolom nem kis fába vágtam a fejszémet....

2 megjegyzés:

  1. A műtétem napja egyre közeledik.
    Sajnos az izomgörcsök. nem hagynak hosszabban írni. Most a napom nagyobb részére azt mondhato, csak úgy telik. Az alkotás volt az éltető erőm, remélem legalább egy részét visszakapom a műtét után.
    Majd, remélem eljutok odáig, hogy részletesebben írok.
    További javulást kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a bejegyzésed kedves Roz! A javulásra azt gondolom most leginkább neked volna szükséged! Én már elleszek ilyen jónak nevezhető állapotban valahogy, de te még a műtét előtt állsz, ami biztos vagyok benne, teljesen, gyökeresen meg fogja változtatni eddigi életedet, és remélem a lehető legtöbbet visszaad a régi önmagadból! Szívből kívánok minden jót és kitartást a műtétedig, illetve a műtéted allat és természetesen az utáni életedben is egyaránt! Várom a "részletes írásodat"!

      Törlés